Különleges tanévnyitó szentmisével indítottuk el az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak 2024/2025-ös tanévét a Szent István Bazilikában.

🙏 A szentmise során együtt imádkoztunk a világ minden táján üldöztetést szenvedő testvéreinkért, az ösztöndíjasainkért, valamint azok családtagjaiért, akik válságövezetekben élnek.

️ Az Ösztöndíjprogram célja, hogy lehetőséget biztosítson a válságövezetekben élő keresztény fiatalok számára a felsőfokú tanulmányok folytatására Magyarországon, hogy hazatérve tudásukkal támogassák közösségeiket és hazájukat.

Isten hozott minden új hallgatót Magyarországon! Bízom benne, hogy itt szerzett tudásukat később szülőföldjükön kamatoztatják, és így hozzájárulnak közösségeik fejlődéséhez.

Orbán Viktor:
A nyugat-európai országokban a fél karjukat odaadnák azért, ha olyan állapotok lennének migráció ügyben, mint nálunk.

Ez az alapja a gazdaságpolitikának:

ki kell maradni a háborúból
és meg kell tartani migránsmentes övezetnek Magyarországot - mondta Orbán Viktor.

Bajok vannak az Európai Unióban. És pont azok a bajok jelentik a legnagyobb kihívást, amiben Magyarország más válaszokat ad.

Amit mi csinálunk Magyarországon, az nagyjából az, amit az európai nép is…

Az Európai Unió úgy viselkedik, mint egy hadviselő fél. A háború fokozása helyett tárgyalások kellenek, és lezárni a háborút, hogy mi, magyarok, és az európaiak is vissza tudjunk térni a normális…

Komplex egészségügyi támogatás N'Djamenában!
A Central Hospitalban több ezer doboz gyógyszert és egy teljesen felszerelt optometriai vizsgálóhelyiséget adtunk át.
A Hungary Helps és a Baptista…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média