Kanadai hivatalos látogatásom során elsőként Yvan Mathieu atyával, az Ottawai Katolikus Érsekség vikáriusával találkoztam.

️Beszélgetésünk középpontjában a keresztény és más vallási kisebbségek üldöztetése állt, különös tekintettel arra, hogy Magyarország és Kanada miként tudja hatékonyan támogatni ezeket a közösségeket.

️Hálás vagyok, hogy az Érsekség lehetővé tette a számunkra, hogy megtekintsük főtemplomuknak, a Miasszonyunk-székesegyháznak féltve őrzött kincsét: Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét

Újabb siker: holnaptól hazai kézbe kerül végre a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasútnak (Gysev), nemcsak a tulajdoni többsége, hanem az irányítása is!
👏🇭

️Fontos döntések Geszten

Magyarország nemet mond a blokkosodásra, semleges gazdaságpolitikát hirdetünk.
Az új gazdaságpolitikának köszönhetően lehetővé válik, hogy hamarosan új programokat indítsunk…

Magyar Péter kijelentette, nem hajlandó lemondani a mentelmi jogáról. Sőt, most már azon ügyködik, hogy amíg csak lehet, akár évekig is elhúzza az EP-ben a köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatti…

A mai nap történelmi jelentőségű Komló városának életében.

️ A Fidesz-KDNP kétharmados többsége és Polics József újraválasztása új fejezetet nyit Komló történetében.

Az alakuló ülésen elhangzott…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média