Nagy megtiszteltetés ért: audiencián fogadott Őszentsége II. Karekin, az örmény apostoli pátriárka.

Az egyházfő meghívására Örményországba utaztam, hogy részt vegyek két kiemelten fontos egyházi ünnepen: a Szent Olaj (müron) megáldásának liturgiáján, amelyet hétévente tartanak, valamint az Örmény Apostoli Egyház ecsmiadzini anyaszékesegyházának újraszentelésének ünnepén, amelyhez hasonlóra hatszáz éve került sor. A kiváló magyar-örmény kapcsolatokat jellemzi, hogy külföldről egyedül a magyar kormány képviselője kapott meghívást a jeles eseményekre.

Az egyházi szertartásokat követően a katholikosz pátriárka magánkihallgatáson fogadott. Hálás szavakkal méltatta a magyar kormány erőfeszítéseit a közel-keleti keresztényeknek –köztük örményeknek- a Hungary Helps - Magyarország segít programon keresztül nyújtott támogatása, és a Karabahból Örményországba áttelepült családok megsegítése terén. Külön kiemelte Magyarország közvetítő szerepét az Azerbajdzsánban fogvatartott örmény állampolgárok 2021-es szabadon bocsátásában.

Beszéltünk a keleti kereszténység helyzetéről, továbbá a béketeremtés lehetőségeiről a kaukázusi, közel-keleti és ukrajnai konfliktusok vonatkozásában. Beszámoltam a diplomáciai kapcsolatok 2022-es újrafelvételét követően gyors ütemben bővülő magyar-örmény kulturális, oktatási, légiközlekedési és gazdasági kapcsolatokról.

Örményországi tartózkodásom során találkoztam még a Libanonból az országba látogató XXI. Rafael Péter Minaszján örmény katolikus pátriárkával, valamint örmény külügyi vezetőkkel, és szakmai megbeszélést folytattam a Hungary Helps Program jelenleg is zajló humanitárius programjait megvalósító Örmény Vöröskereszt és Karitász vezetőivel.

Keleti keresztény testvéreink számíthatnak Magyarországra!

Karácsonyt először mi buktattuk le, most pedig saját magát buktatta le.

A főpanaszmester hetek óta azzal büszkélkedik, hogy mostantól pályázatok útján, szakemberekkel töltik fel a fővárosi cégek…

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nemrég a Magyar Nemzetnek is elismerte, hogy nem tudják, hány hajléktalan van a fővárosban. Ez megdöbbentő, úgy, hogy ez a főváros egyik legnagyobb problémája.…

A főpolgármester mai interjúja megerősítette azt, amit eddig is tudtunk, csak a szivárványkoalíció összeborulásának legújabb epizódját láthatjuk.

Igenis Magyar Péter erkélyén kötött háttéralkukkal,…

A baloldal inkább mélyen hallgasson ‘56-ról, mert az elvtársai nem félreérthetően nyilatkoztak, hanem bűntetteket követtek el Magyarország ellen.

👉 Orbán Viktor miniszterelnök a nyugat-európai migrációs helyzetről: “Csak annyi kellett volna, hogy megfogadják Magyarország tanácsát, követik a magyar példát, és a kezdet kezdetén nem engedik be a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média