A keresztény szolidaritás megható gesztusának lehetünk tanúi: a Hungary Helps - Magyarország segít program támogatásával Magyarországon tanuló, üldözött vagy válságövezetekből származó keresztény fiatalok a magyarok iránt érzett hálájuk kifejezéseképpen önkénteskedve vesznek részt a gátjainkon az árvízi védekezésben.

Magyarország elsőként indított állami programot a világban üldöztetést vagy súlyos nélkülözést szenvedő keresztények megsegítésére. A Hungary Helps Program keretében több mint kétmillió szenvedő emberhez juttattuk el a magyar emberek támogatását. Az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű programunk keretében több száz válságövezetből származó keresztény fiatalnak tesszük lehetővé, hogy Magyarországon tanuljanak, és tudásukkal hazatérve megerősítsék közösségeiket.

Ezek a fiatalok és közösségeik kivételes lehetőségnek tekintik ezt a programot, és nagyon hálásak Magyarországnak. Úgy érezték, hogy most, amikor az árvíz miatt hazánkat vészhelyzet éri, a maguk módján akarják viszonozni a támogatásunkat, és önkéntesen jelentkeztek az árvíz elleni védekezésre. Az önkéntes segítségnyújtásukkal nemcsak a saját közösségeiket képviselik, hanem azt is megmutatják, hogy a segítség, az összefogás és az egymás iránti felelősségvállalás határokon túl is működik.

Megható volt azt tapasztalni, ahogy a hitük miatt szélsőségesek által támadott szíriai, iraki, pakisztáni és a kaukázusi konfliktus által sújtott örmény fiatalok az árvízi védekezés során a magyar emberekkel vállvetve, homokzsákokat pakolva, gátakat erősítve dolgoztak, hogy hozzájáruljanak otthonaink megóvásához. Ez az együttműködés nemcsak a fizikai munka miatt jelentős, hanem mert ezáltal ők is részeseivé váltak annak az összefogásnak, amely a magyar közösségek és a keresztény szolidaritás erejét mutatja meg veszélyhelyzetek idején.

Szívből köszönjük nekik ezt a példaértékű szolidaritást.

Koszovó nagykövetét, Delfin Pllana urat fogadtam, aki tanult és szolgált is már korábban Budapesten! 🤝

A magyar EU elnökség kiemelt célkitűzése a Nyugat-Balkán stabilitása és a bővítési folyamat…

TÍZ SZÁZALÉKPONTTAL VEZET A FIDESZ

A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési…

A magyar emberek összefognak, hogyha baj van. Ezt az elmúlt több mint 100 évünk is bizonyítja. Persze tudom, hogy vannak olyan vélemények is, amelyek ennek az ellenkezőjét állítják. És azt sem állítom…

Az árvíz egész Budapest életét megnehezíti, az autós közlekedés szinte ellehetetlenült a rakpartok lezárása és a további forgalomkorlátozások miatt.

Két napja kértem Karácsony Gergely főpolgármestert,…

Az emberek biztonsága az első, ennek érdekében a 2013-as, történelmi árvíz óta számos árvízvédelmi beruházás valósult meg a Szigetközben.

A vízügyesek, a katasztrófavédelmisek, a katonák, a rendőrök, a tűzoltok, a mentők, a rabok, az önkormányzatok és az önkéntesek erőfeszítései nélkülözhetetlenek abban, hogy megfékezzük az áradást.…

Mit csodálkozunk rajta, a feleségét és három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter az ő, illetve a megbízóik jelöltje.

Ez két okból is nagyon gáz:

1️⃣a moralitás…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média