Szerdán ismét összeültek az Axioma Akadémia hallgatói: ezúttal egy olvasószeminárium keretében, amelyet dr. Giró‑Szász Áron, az Axioma Központ alapító elnöke vezetett.
Szerdán ismét összeültek az Axioma Akadémia hallgatói: ezúttal egy olvasószeminárium keretében, amelyet dr. Giró‑Szász Áron, az Axioma Központ alapító elnöke vezetett.
Szjjártó Péter közölte a lényeget a háza előtt leskelődő Telexet kormánysajtóval
️
Megérdemelt pihenés vár Ticóra
A 11 éves kábítószer-kereső rendőrkutya első "munkahelye" a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt, majd 2019-től a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kivételes…
Kövér beolvas!
Szeretettel várjuk Önöket 2026.04.18-án szombaton délelőtt 11.00 órakor, az Uránia Nemzeti Filmszínházba, Jelenczki István Ön-Tér-Kép című filmjének vetítésére és az azt követő beszélgetésre.
Kitartást Elnök Úr! 
26 napot adtak lemondani Sulyok Tamásnak. Mintha nem ő lenne az…
Akadályok leküzdve, dobogó meghódítva!
A 10. Országos Haditorna Verseny döntőjében 20 csapat, míg a 6. Nemzetközi Kadét Kupán több nemzet együttesei álltak rajthoz – összesen 121 fiatal bizonyított a…