️Ha valóban elmozdít Magyar Péter miniszterelnök egy sor közjogi tisztségviselőt, akkor többe fog kerülni a kártérítésük, mint a kórházi klímák – mutatott rá a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakcióvezetője kedden. Felidézte: a korábbi Baka-, Jóri- és egyéb ügyek kapcsán a nemzetközi bírói fórumok (EUB, EJEB) kimondták, hogy a ciklus közben megszűnő mandátumú közjogi vezetőknek a juttatásai a ciklusuk hátralévő részére is járnak. Azaz, ha valakit idő előtt leváltanak, a mandátuma hátralévő éveire járó bérét ki kell neki fizetni – rögzítette.

Nagyon helyes! Olyan nemű vagy, ami a biológiai nemed, és pont. Teljesen unfair magukat nőnek képzelő férfiakat engedni versenyezni nőkkel! (És fordítva is.)

A Tisza azt mondta elhozza az európai jólétet. Meg is jött az uniós pénzekkel. Csak ne használjunk áramot meg vizet mert fogy és amúgy is drága. Welcome Europe

Most ez komoly?
Az egyik legnyereségesebb állami vállalat szakmai vezetőjét leszedik?
Ismét egy olyan döntés, amely azt az érzetet kelti, hogy Magyarországon a szakmai teljesítmény egyre kevésbé…

Egy leszbikus lány tanúságtételét elevenítette fel Szilágyi Szabolcs atya☝️

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média