Érdekes sztori volt, döbbenetes jelenteket láthattunk, valami olyasmit amit eddig még nem. Utánajártam mi, és miert történt. Nézd meg az új Apáti reagált!

️Nem véletlenül hangoztatom folyamatosan, hogy a jelen beruházása a jövő növekedése.

A Standard and Poor's hitelminősítő szerint a magyar elektromosjármű-iparban és az ehhez kapcsolódó energiatároló…

A Fidesz-KDNP fővárosi listáját már három napja nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Iroda.

A baloldal még le sem volt képes adni a névsort!

Nem is érdemelnek még egy esélyt!

Hajrá, Szentkirályi…

Poloska híveinek teljesen rendben van, a családon belüli erőszak, nekünk nem!

Azt írja a Telex, hogy Európa kétszer jobban melegszik a globális átlagnál.

Csak, ha ez igaz, akkor itt bukik meg a teljes balos mondás arról, hogy mi azzal menekülünk meg, ha csökkentjük a károsanyag-…

Brüsszel fél az igazság kimondásától. Európában ma valóban van egy véleménydiktatúra, amit az európai politikai elit tart fenn.

👉Ez pedig egyetlen egy magatartást ír elő az európai polgároknak:…

Engem a hitem, a szívem és a város iránti szenvedélyem vezet ebben a küzdelemben. Én azt tudom nektek ígérni, hogy ahogy eddig is, itt vagyok, itt leszek, számíthattok rám.

- Szentkirályi Alexandra -

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média