Láng Balázs, Magyar Péter kampánytanácsadója egészen elképesztő dolgokat bírt írni Gyurcsányról, 2006-ról, meg a brutális rendőrterroról.
Kb. úgy vélekedik Feriről, meg áldatlan tevékenységéről, mintha valami Gyurcsány-imádó Dk-s, esetleg a Heti hetes egyik nagyágyúja lenne.
Felmondja ugyanazokat a toposzokat, és hazugságokat, amiket 2006 körül a balos nyilvánosság visszhangzott.

Szerinte a valóság átírása, hogy Gyurcsány Ferenc szemkilövető és antidemokratikus,
„aki bár nem volt jó miniszterelnöknek, de alapvetően az utolsó demokratikus kormányát vezette ennek az országnak – a legutolsót pedig Bajnai”

Valamint úgy emlékszik 2006-ra, hogy ott az Orbán Viktor által felbujtott Fradi B-közép gyújtogatott és tombolt ordenáré módon a tévészékháznál. “

Vicces, de ez a narratíva teljesen megegyezik azzal, ahogyan Gyurcsány Ferencék szeretnék meghajlítani a valóságot.
Ez a figura Láng Balázs tehát, aki szerint Gyurcsány nem lövetett ki szemeket, és aki szerint Feri demokratikus volt a magát jobbosnak hazudó Magyar Péter tanácsadója.
Ez a helyzet.

Magyar Péter támogatói, barátai, szónokai háborúpárti liberálisok. Pénzt, fegyvert, és katonákat küldenének Ukrajnába.Ne legyenek kétségeink: a messiásuktól is ezeket várják el.

Fekete-Győr András beszélgetni szeretne! Ezt közölte velünk 2 órával ezelőtt! Azóta kapott a posztjára 47 lájkot, többségében a képébe röhögnek! Ezen kívül van 1 hozzászólás, amit ő maga írt és két…

Trump üzenete a magyaroknak: Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzeteinket azon gonosz erők uralma alól, akik tönkre akarnak tenni minket.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média