Börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást
️
A rollerzuhanyoztató Bandeszünk jó balos módjára azonban nem vállalja a felelősséget, nem mondott le.
Mókás ez a képmutatás, amikor a szivárványlobbi influenszerei hirtelen elkezdenek aggódni a gyerekekért.
Mert ugyebár annak idején, amikor hírét vették a gyermekvédelmi törvénynek, pont olyan benyomást keltettek, mint akik magasról lesz@rják a gyerekeket.
Kiröhögték, kigúnyolták, (el)bagatellizálták, vagy épp letagadták a valóságot, a veszélyeket, azt, hogy a lobbi már az óvodákban is érzékenyíteni akar, hogy Nyugaton már rendszeresen Drag Queenek mesélnek az egészen piciknek. Jó esetben.
A rosszabban viszont hiányos öltözetben termékenységi táncot lejtenek előttük.
Nem vicc.
Tényleg.
A genderpropi pedig olyan fáradhatatlanul szorgalmas, illetve eredményes, hogy lassan nem lehet olyan filmmel vagy sorozattal találkozni, ahol ne bukkanna fel egy-egy indokoltan nemváltó tini.
A Netflixet, az HBO Maxot, és az összes többi streaming csatornát valósággal elárasztották ezek a sokszor célzottan a fiataloknak gyártott alkotások.
A lobbi erőfeszítései pedig minden képzelet felülmúlóan sikeresek, Angliában megtöbbszöröződött a nemváltó, vagy a nemváltáson gondolkodók száma. Svédország például 10 év alatt 1500 százalékkal nőtt meg a transznemű fiatalok száma.
Lassan többségbe kerülnek a különböző, végtelen számú kisebbségek a heterókhoz képest.
A balos influenszereket ezek a tények -veszélyek- a legkevésbé sem zavarják.
Most viszont tüntetnek.
Meg elegük van.
Fel vannak háborodva.
Meg függetlenséget hazudnak.
Miközben 22-ben teljesen nyíltan támogatták a baloldalt.
Osváth Zsolt, Fókicsopiék tiszta erőből kampányoltak Márki-Zayéknak és Gyurcsánynak.
Pottyondy nemkülönben, a Momentumnak bőven adta a tanácsokat, Gulyás Marxi pedig a nem is tagadja, hogy elsősorban baloldali aktivista, és csak utána sajtómunkás.
Ahogyan azt sem, hogy ezen tevékenységét Sorosék bőkezűen honorálják.
Apropó Gyurcsány:
Ugye a Momentum gigára tervezett tüntetése mikróra sikeredett, párezer ember lézengett mindössze a Sándor Palota előtt, úgyhogy Gyurcsány az újabb tüncit inkább kiszervezte a balos influenszereknek.
Hátha ők több embert képesek megmozgatni mint a DK-ifiszervezete.
Persze most is ártatlan bociszemekkel állítják, hogy csak fontos ügy miatt hívják utcára az embereket, de a helyzet az, hogy az ügy ugyebár megoldódott, a tüntetés nyilvánvalóan a hatalom megszerzéséről szól.
Semmi másról. A többi csak mese habbal!
Börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást
️
A rollerzuhanyoztató Bandeszünk jó balos módjára azonban nem vállalja a felelősséget, nem mondott le.
A baloldal hiába erőlködik, Magyar Péter sem lesz csodafegyver a kezükben.
A baloldal új Messiása lett Magyar Péter!
Ő meg most azokkal haverkodik, akik válogatott…
A baloldal evolúciója, szovjet vöröscsillagtól, az amerikai szivárványos sasig tartott.
Ezek oktatnának bennünket erkölcsről, morálról.. 

️Debrecen NEM SK Rapid Wiennek való vidék.
Tegnap a Nagyerdei Stadionban volt dolgom, amikor kijöttem itt-ott osztrák matricák ormótlankodtak, de likvidáltam őket… 
Remélem, még a konfetti-liga meccs…
Bevetik a nagyágyúkat, de a vége mindig ugyanaz! Egy alom ez. 


❤️
️BOLDOG VALENTIN NAPOT KÍVÁNUNK
️❤️
Az közismert, hogy az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségét 8500 elhivatott életmentő alkotja, az viszont kevésbé, hogy közülük csaknem háromszázan életük…
LESZAKAD A PLAFON!
Gyurcsány Ferenc mer beszélni felelősségvállalásról?
🫵 Neki egyetlen egy dolga lenne:
Péter Magyar nos?


