Mindig jó, ha olyan helyre hívnak, ami nem a fővárosban található.
Talán mert lélekben kicsit vidéki vagyok.

“Budapesten szorongok meg az utcákba’ eltévedek”

Illetve azt talán nem is, de túl nagy, túl libsi, meg aztán valahogy a gyerekkoromat hozza vissza, amikor még hétvégente beültünk az öreg fehér Zastavába, és meglátogattunk egy vidéki várost, vagy falvat.

Sétáltunk, együtt voltunk, beszélgettünk, ettünk valahol, aztán hazamentünk.

Élveztünk a budapesti forgataghoz képest tapasztalható nyugalmat, csendet, jó levegőt.

A kocsiban mindig jót aludtunk.

Jó volt.

Én is csinálom az ikrekkel.

Ők is alszanak a hazaúton.

Azt hiszem szeretik.

Én biztosan.

Tegnap Baján voltunk Deák Dániel barátommal.

És bár én javíthatatlanul a szegedi passzírozós halászlé rajongója voltam, vagyok és leszek is, elképesztően jól éreztem magam.

Színültig volt a terem, és hatalmas szeretettel fogadtak minket a bajai jobboldaliak.
Bár ebben azért valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a szegedi halászlé iránti már-már beteges vonzódásomat eltitkolták előlük.

Jó csapat, jó közösség, rendes emberek.

Köszönjük Baja.

Jó volt veletek lenni!!