Marco Rossi marad.
Marad pedig eredményei miatt egyre többen csábítgatják.
Ne legyenek illúzióink; rengeteg pénzt ajánlanak neki ilyenkor.
De a Capitano, aki Kispesten robbant be, és mutatta meg, hogy kellő alázattal, szenvedéllyel és szorgalommal a szurkolók és a hagyományok tiszteletével elképesztő eredményeket lehet elérni, a számtalan nulla hallatán csak megrázza a fejét, és azt mondja “No grazie”.
Lehet, kicsit gesztikulál is hozzá.
Biztosan jól esik neki, hogy három hete például egy Premier League-ben szereplő együttes kereste meg, de marad.
Mert ilyen, mert lojális, mert magyar.
(Meg kicsit kispesti.)
Tudja, hogy az ígéret szép szó.
Hogy nem farsulunk ki mindenféle tíz vagy százmilliók hallatán.
Tudja, hogy a válogatottnak és Magyarországnak szüksége van rá.
Mármint természetesen nem a Heti hetes és SZDSZárva, ön és válogatottgyűlölő “magyarokra” gondolok.
Nem azokra akik koccintanak ha kikap a csapat, vagy akik nem tudnak egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a magyar válogatottnak drukkolnak, ha Rossiék játszanak.
Nem a merjünk kicsik lenni mentalitás képviselőire.
Nem azokra, akiknek elvette az eszüket Orbánfóbiájuk.
Hanem a többségre.
Ők, mi nagyon hálásak vagyunk, hogy Rossi mestert nem lehet megvenni kilóra, mint a honi baloldalt.
Hogy hiába ajánlanak neki euró, és fontszázezreket, nem hagyja el Magyarországot.
Hogy marad..
Grazie Capitano!