Nekem úgy tűnik, hogy Hadházy rendszerbuktató filmvetítése nem vonzott hatalmas tömeget.
Megint besült a csodafegyver.
„mindenki, aki önként akart háborúzni, már rég itt van – ma már pénzzel is nehéz idecsábítani az embereket. Azokat kapjuk, akiknek nem sikerült megúszniuk.
Nevetni fogsz, de
néhányan a tengerészgyalogosaink közül még úszni sem tudnak.”
Mondta egy a fronton harcoló ukrán katona.
Amitől még érdekesebbek a kijelentések, hogy a fentieket nem egy orosz propaganda-oldalnak, hanem a BBC-nek nyilatkozta.
(És ami még izgalmasabb, hogy a médium le is hozta.)
Meg ezt:
„sok fiatal srác van közöttünk.
Emberekre van szükségünk, de képzett emberekre, nem azokra a zöldfülűekre, akik most ott vannak. Vannak srácok, akik mindössze három hetet töltöttek a kiképzésen és csak néhányszor sikerült lőniük.”
„Teljes rémálom. Egy évvel ezelőtt még nem mondtam volna ilyet, de most, elnézést, de elegem van”
Kétségbeejtő helyzetben vannak tehát az ukránok, amiből egyre inkább kezd elege lenni a vágóhídra küldött népnek.
A honi háborús uszítók persze továbbra is zavartalanul folytatják a tevékenységüket, annak ellenére, hogy minden nap százak halnak meg.
Teljesen feleslegesen.
Egyáltalán nem vagy csak több nap eltelte után hozzák le a Klicskó interjúkról szóló híreket, -amiben, többek között arról beszélt Kijev polgármestere, hogy az ukránok már nem bíznak Zelenszkijben, meg arról, hogy az ország autokratikussá vált, elkezdett putyinizálódni- akkor is eldugják a hírfolyamban; viszont ezerrel nyomják a háborús uszítást.
Miközben a nyugati fősodorhoz tartozó balos lapok, úgy tűnik kezdik megérezni, hogy megfordult széljárás.
Ez a háborút Ukrajna nem nyerheti meg.
Azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére van szükség!!
Meg arra, hogy a dollármédia elkezdjen végre az igazat írni.
Nekem úgy tűnik, hogy Hadházy rendszerbuktató filmvetítése nem vonzott hatalmas tömeget.
Megint besült a csodafegyver.
3 napnyi ilyen bánásmódot kérünk a Jézuskától karácsonyra…
A rendőrség sajnálja, hogy a döntést pont Hanuka idején hozták.
Nyugat-Európa terroristapári n-cijai egyesüljetek! Ugyanitt javaslom az összes, a hazai jobboldalt nácizó f-regnek, hogy takarodjanak ki…
Nem. Ott tart 2023-ban a kamu klímavédelem, hogy egy olajállamban, magángépes fószerek egy kint 40 fokos köenyezetben, de bent annyira lehűtött szobában, hogy olajradiátorral kell fűteni, elmélkednek…
Jó hírek a magyaroknak! A libsiknek nem annyira! 
A Megafon mostanra egy nagy család lett!
Mi nem dőlhetünk hátra mert mihelyst leengedjük egy picit a kardunk a baloldal azonnal döff!
Bennünket a hazaszeretet köt össze. Kiállunk minden magyarért, még…
BOLDOG KARÁCSONYT NYUGAT EURÓPA
Nem kedves HVG NEM jut eszünkbe itt Magyarországon mert mi NEM vagyunk veszélyben hála a kormánynak!!
Cikk kommentben
️