Eddig úgy volt, hogy én vagyok a rúdtáncos.
A mindig kitűnően értesült, és agyonművelt Havas Henrik legalábbis néhány hónapja még így vélekedett a munkásságomról.

(Mentségére szóljon, ha a “tanár úr” mostanában kizárólag akkor szokott posztolni, ha már nem annyira szomjas.)

Tudjátok, arról az időszakomról, amikor még fiatal, vékony, no meg hajlékony voltam és annyira kellett a pénzt, hogy szinte mindenre képes voltam.

Még arra is, hogy tíz évig tanuljak a Táncművészeti Egyetemen, aztán különböző valós illetve fiktív figurák bőrébe, -meg jelmezekbe- bújva táncikáljak mindenféle Kossuth-díjas balerinákkal.
Időnként még emelgetnem is kellett őket
Mindezt ráadásul egy tök régi, 1884-ben épített házban, az Andrássy úton voltam kénytelen csinálni
Hagyjuk is..
A képen amúgy a tengerből kilovaglás leghíresebb hazai képviselője, Tüttő Kata látható, aki mostanság annyira uncsizik, hogy a rúdtáncolás tudományát próbálja elsajátítani.
Én a magam részéről sok sikert kívánok neki.

Amennyire meg tudom állapítani ebben a műfajban a legkevésbé sem tűnik reménytelenül tehetségtelennek.
Ellentétben a hivatásával.

Kedves Kata!
Sosem késő váltani!
Mindenki jobban járni, ha pályát módosítana.

Nézd meg a videót és add tovább! 2024-ben változást kell elérni Brüsszelben!

A brüsszeli bürokraták csendben hallgatták végig, ahogy Hidvéghi Balázs szembesítette őket az…

A 30 éves Századvég kiadója közelmúltban megjelent köteteiből könyvcsomagot ajándékozott a Kulturális és Innovációs Minisztérium könyvtárának, amelyet Kenyeres Kinga operatív igazgató személyesen…

Nem akarok olyan Európában élni, ahol rettegni kell, hogy melyik foci meccsre menet lőnek le.
BRÜSSZEL, ÉBRESZTŐ!

Szegény magyarok! Alig van mit enniük. De az Azahriah koncertekre, néhány óra alatt megvettek, 150.000 darab jegyet. Ezért darabonként 17.000 - 90.000 forint között fizettek. Ha veszünk egy átlagos 30…

🏴😡 a minapi szörnyűséges, brüsszeli terrortámadás a brüsszeliták munkájának eredménye!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média