️ Teljesen mindegy, mi az apropó, mindig találnak valamit, amivel azt hiszik, hogy eredményt érhetnek el. És ehhez sajnos hozzátartozik az is - látva, hogy 2018-ban, majd pláne 2022-ben alig voltak…
Ha csak tüntettek volna, akkor nyilván nem kaptak volna úgymond könnygázt az arcukba, de minekutána megpróbálták elhordani a kordonokat, és nekifeszültek a rendőröknek is, a hatóság teljesen jogszerűen használt egy kis sprayt.
Tehát tisztázzuk; nem azért fújták le a Momentum kesztyűs elnökségét, és Pankotai Lili szűk baráti társaságát, mert tüntetni szerettek volna, hanem mert nekimentek a rendőröknek, taszigálták, lökdösték őket.
És persze nem került elő a gumibot, ahogyan viperát sem láthattunk, a fejmagasságban kilőtt gumilövedékek is elmaradtak, így aztán tegnap nem is vakult meg senki.
Már komolyan mondom én unom, de 2006-ban egy magyar zászlóért is megkaptuk ezeket.
Gyuri bácsi és az amerikai baloldal által fizetett ügynöksajtó tehát megint aljas módon hazudik, ferdít, de legalább tudjuk miért; pénzért.
Ezek a külföldi országok által megvett kis senkik pedig két fújás miatt verik tamtamot.
Elképesztő…
Ja! Te szerencsétlen 444-es ügynök! 2006-ban nem is tudtál volna ilyen fotót csinálni, mert
1: símaszk lett volna a rendőrön.
2: a sz@rt is kiverte volna belőled, ha megpróbaltad volna fél méterről lefényképezni.
️ Teljesen mindegy, mi az apropó, mindig találnak valamit, amivel azt hiszik, hogy eredményt érhetnek el. És ehhez sajnos hozzátartozik az is - látva, hogy 2018-ban, majd pláne 2022-ben alig voltak…
Hé, libsik!
🫵 Megint van egy rossz hírem számotokra:
bontogathattok itt kordonokat, meg hergelhetitek a magyar embereket a szánalmas performanszaitokkal, amiért Soros fizet is rendesen nektek… 
️ De…
Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, hazánk építési és közlekedési minisztere is felszólal a #CPACHungary-n.
Lázár Jánost 27 évesen választották meg Hódmezővásárhely polgármesterének és…
Egy kutatás szerint kevésbé a pap személye, sokkal inkább a közösség ereje miatt mennek adott templomba az emberek☝️
Na, erről szólt a tegnapi balos tüncizés.
Nincs itt semmi meglepetés, ugyanezt csinálják minden országban.
Különbség annyi, hogy a magyarok nem kérnek belőlük!
Cseh Tamás-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban április 24-én. Helyzetjelentések címmel emlékezik a nyolcvan éve született művészre a múzeum. A kiállítás 2024. január 28-ig látható.
Fotó: MTI/…
Már megvásárolható a vármegye- és országbérlet a MÁV-applikációban
A mobileszközökre letölthető MÁV-applikációban megkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi…
a videóban elmesélem nektek kari baba és a 40 rabló történetét!
️ a gond csak az, hogy ez nem mese.
2024-ben viszont tehetünk arról, hogy mindez a múlté legyen.
Annyi ötletünk van még erre a témára...

