Az b@zmeg nem zavar titeket, hogy a kárpátaljai magyarokat kényszersorozzák, hogy az ötvenéves Trill Zsolt nem mehet haza, mert katonaszökevénynek számít, miközben a kijevi elit kölykei most is buliznak, mert nem hívták be őket. Lesz@rjátok, hogy úgy hullanak a kárpátaljai magyarok, mint a legyek egy olyan háborúban, amihez semmi közük. Szégyentelen hazaáruló, magyargyülők vagytok!
Görgess tovább!
A baloldali politikusok segítségét kérném: Magyarországon kívül melyik EUs országban kérdezik még meg az embereket, hogy akarnak-e szankciókat? ️
️2 milliárd forint, egyesek szerint illegális kampánytámogatásra tett szert Karácsony Gergely és a baloldal idén tavasszal. az 1990 utáni éra legnagyobb finanszírozási balhéjáról beszélünk, konkrét…
🪜 Az illegális migráció a korábbihoz képest jóval erősebb, ostromszerű jeleket mutat a déli határon - Horváth József, biztonságpolitikai tanácsadónk elemzését hallhatják a Kossuth Rádió"Jó reggelt,…
Nemzetközi üzleti reggelivel kezdtük a napot, olyan kiváló partnerek szervezésében, mint a Budapest Business Journal és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). 🤝🇭🇺