Magyar Nemzet | Polgári napilap és hírportál

Az ügy a maga sajátos módján amúgy roppant szórakoztató, mert két hete lényegében minden napunk úgy kezdődik, hogy Anonymus mond valamit, amit aztán Karácsony drámai hangon, perrel fenyegetőzve igyekszik megcáfolni, azonban pár órán belül dokumentumok, kép- és hangfelvételek kerülnek nyilvánosságra, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a lusta és inkompetens főpolgármesternek halvány lila gőze sincs róla, hogy mi történik a hivatalában.

A baloldal eltörölné a rezsicsökkentést, és az egekbe emelné az energiaárakat!

A nemzeti oldal képes a távlatos, stratégiai gondolkodásra, amelynek köszönhetően stabil Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi helyzete. A baloldal ezt veszélyeztetné, hiszen amellett, hogy…

Erkélyjelenet egy szép őszi napon

Többen azt gondolhatták, talán egy fa ága hasadt le és annak eltávolítására érkeztek a város hivatásos tűzoltói Nagyatádon, a Széchenyi térre. De miután megtelepült a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média