🦸
️ Márton Anna egy hős. Hősnő. 💪
Sérülten lett a világ 4. legjobb kardvívója a tokiói olimpián.

Kálmán Olga és a haladó sajtó figyelmébe szeretném ajánlani az egyik különösen szenvedélyes rajongómat.
Az ugye mindenkinek megvan, amikor Olga drága megkapta az első fenyegetését, amit aztán a drága ellenzéki sajtó jól fel is kapott, majd egy hétig zokogtak a kollégák a Dk politikusának biztonsága és lelkivilága miatt? Régi rajongóm most azt írta leadarál, és a fejemet is le fogja vágni. (Meg egyébb gyönyörű dolgokat is.)
Érdeklődve várom a 444, a Telex, a HVG, és a Nyugati Fény beszámolóját az engem ért életveszélyes fenyegetésről.
Nyilván nem teszek feljelentést, komolytalan az ügy, ahogy Kálmán Olga esetében is az volt, csak azért mutattam meg, mert egyrészt kiváncsi vagyok, hogy ebben az esetben is működni fog-e a függetlenobjektiv sajtómunkásokra jellemző kettős mérce, -azaz, hogy Olgát politikai okokból megírják, erről meg kussolnak- másrészt, hogy lássátok, hogy mi milyen fenyegetéseket is szoktunk kapni.
🦸
️ Márton Anna egy hős. Hősnő. 💪
Sérülten lett a világ 4. legjobb kardvívója a tokiói olimpián.

️Képmutatás, ellenzékiség a neved.
Komcsiznak minden jobboldalit, aki tudomásul veszi a világ gazdasági működését, miközben korábbi ávós-impexesek hátsójában foglalnak helyet.
Komcsiznak minden…
És itt van egy másik kérdés is, amelyik legalább annyira érdekes, mint Cseh Katalin céghálója. Kinek állhat érdekében az, hogy a választási kampány közeledtével ilyen kellemetlen információk…
️NYOLCÉVES KISFIÚT ÉLESZTETTEK ÚJRA A STRANDON TEGNAP
️
Strandolók húzták ki a vízből azt a kisfiút, akinek az úszómester és egy szabadnapos orvos sietett a segítségére tegnap az egyik fővárosi strandon…
IDÉN A MENTŐK A FORMA 1 VALÓDI NYERTESEI
️
A koronavírus járványban nyújtott emberfeletti teljesítmény elismeréseként 1000 db tiszteletjegyet kapnak az életmentők a Hungaroringre.
Gyulai Zsolt, a…
Nemcsak a magyar baloldalon vannak „vörös bárók”, olyan gazdag emberek, akik anyagi lehetőségeiket a baloldali progresszív ideológia terjesztésére használják fel.
Az Egyesült Államokban viszont sokkal…
A Momentum kivégezte saját magát!
Kiderült, hogy Cseh Katalin a nyomdaipari cége élén még súlyos pénzeket remélt a 2024-es Olimpiától. Mint az a pályázatukban szerepel:
"Döntéshozónak tekintjük egy…
Ezt a pénzt se lopja el a baloldal!
👉Újabb 8 fejlesztéssel cáfoljuk a 11 éve hangoztatott "lopás" hazugságot.
Íme az újabb 8 fejlesztés! Az országépítést bemutató videónkban pedig további 2000!
https://…