Szomorú, és csalódott vagyok.
Szívemet mázsás súlyok nyomják. Levegőt sem kapok már.
Rossz és szürke most minden.
Nincsen már nevetés, kacaj, jókedv, ízek, színek..
semmi nincs már.
Csak üresség.
A csend.
Üvöltő csend.

Péter, aki eljött, mert el kellett jönnie, hogy megmentsen minket, hogy szabadságot, boldogságot, és demokráciát hozzon a magyarok életbe, érzékelve, hogy egy picit,
tényleg csak egy icipicit,
talán csak egy újszülött hangyányit drágább lett az üzemanyag, azonnal, gondolkodás, pillanatnyi habozás nélkül 5!!! mondom ÖT !!!
ezer forintot adott a magyaroknak.
Minden egyes hónapban.

És mi a hála?

Fanyalgás!
Elégedetlenkedés!
Kommentelgetés!
Gúnyolodás…
Csúfolódás….

Hogy nem is ezt ígérte.

480 forintos benzinárat ígért.

És akkor mi van?????

Akkor más volt a helyzet, akkor le kellett váltani ezt a hazug, véres és aljas rendszert.
A NERt.
A diktatúrát.

Persze hogy ígért fűt-fát.
És le is váltotta.

Lehet persze finnyáskodni, lehet, de az a helyzet, hogy máshogy nem sikerült volna.
Igen, kicsit hazudozni kellett hozzá.
Igen..

Most meg megy a hiszti meg a vergődés.

Nagy a pofa az a baj.
Nem a kalács kicsi.

Jó, hát én is minimum kétszer tankolok egy hónapban, és akkor még nem mentünk sehova egyik hétvégén sem. 

De aki most ezt felhozza, az egy utolsó, aljas NERes.
Áruló.
Szabotőr.

Nem érdemlitek ti meg a Pétert.
A szabadságot.
A rendszerváltást.

Szégyelljétek magatokat!

Áraggyon