Elhatárolódás.
Érdekes kifejezés. Kicsit kilencvenes évek szaga van, akkoriban követelte a balos sajtó és minden balos politikus, hogy ettől-meg attól határolódjon el ez meg az. Nem szeretem.
A szót.
A szagát.
A bűzét.
Nézzük ezt a mostani esetet!
Tetszik, hogy sajtóhírek szerint OJD az Operettszínháztól függetlenül, egy másik intézményen keresztül, amiről speciel nekem fogalmam sem volt, hogyan keresett pénzt?

Dehogy tetszik.

Nincs ember, akinek ez szimpatikus lenne.

OJD is felajánlotta, hogy visszafizeti a műveiért kapott díjat.
Nagyon helyesen.

De szakmailag elhatárolódni?
Meg Cacnel cultur?
Töröljük el vele együtt a munkásságát is?
Ugyan kérem. Miért tennénk?
Kiváló alkotó.
Az Orfeum mágusa például szerintem egészen zseniális.
Persze a művészet mindig szubjektív. Van, akinek tetszik egy alkotás, van akinek nem.
Van aki szerint az egyik mű páratlan, van aki szerint ugyanaz gyengécske.
Általában pedig úgyis az idő dönti el a kérdést, tudvalevő, hogy számos alkotó halt meg koldusszegényen, éhezve, és csak 50 vagy 100 év múlva “futott be”, fedezték fel, lett divatos; sikeres.

Orbán János Dénes a saját megítélésem szerint zseniális.

Egy művészünk szerint viszont nem az.

Akkor most kinek van igaza?

De a dolog, ha jól értem, nem is erről szól, hanem arról, hogy OJD külső pályázati forrásokból származó tiszteletdíja magas.
Erről főigazgató úr már két alkalommal elmagyarázta hogy mi a helyzet, én mindenkit arra kérek, hogy olvassa el figyelmesen.
Azokat is, akik szintén magasabb összegeket kaptak a szokásos spielpénzüknél, hiszen lett külső forrás.
Engem Atilla meggyőzött, de természetesen mindenkinek szíve joga, hogy kifogásoljon bizonyos alkotói díjakat, jogdíjkifizetéseket.

Bár ez utóbbi előtt tényleg értetlenül állok, részint azért mert volt itt olyan vezetés, ahol az igazgatóság néhány tagja valahogy mindig felkerült alkotóként a plakátra, és OJD pénzeinek sokszorosát vihette haza a fizetése mellé, ehhez képest én nem lettem házikoreográfus, főigazgató úr pedig nem lett a színház első számú rendezője,
részint a jogdíj az bizony olyan, hogy az alkotó nem fix pénzt kap, hanem a jegybevétel egy bizonyos százalékát, 2 és 8 között, mondjuk.
Mindenki.
Régen is, most is.
Ez nem valami új gonosz, NER-es találmány.
Tehát valahol érteni vélem, hogy egyesek szerint OJD ne kapjon jogdíjat, mások pedig mi az, hogy, nagyon is, de azért a világ egyelőre nem így működik.

Ezzel együtt újfent kijelentem, hogy természetesen csöppet sem tetszenek a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft és OJD között létrejött szerződések.
Még akkor is, ha semmi közöm a fent nevezett intézményhez, a szerződésekről az összegekről én is csak mostanában, a sajtóból értesültem, és akkor is ha pontosan tudom, hogy az aláírók egy jelentős részét ez egy cseppet sem érdekli.

️Ilyenre utoljára 1990 előtt, a kommunizmusban volt példa!
️Megjelent az ügyészség a Fidesz szervereit biztosító központban, lefoglalták a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait! EZ MÁR…

Elkövető vagy áldozat?

A 777 OFFLINE püspöki kerekasztal-beszélgetése a YouTube-csatornánkon👇😊

“Magyar Péter folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit, beleértve a külhoni magyar vezetőket”, az idei Tusványoson sem kérnek ebből.

️Bekapcsolva maradt a mikrofon! Magyar Péter így utasítgatja a tiszásokat, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak!

Bár Magyar Péter a szokásához híven gyáván elfutott de a fideszes Balla György igy is a helyére tette!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média