Szeretnék töredelmesen bocsánatot kérni a Telextől és a 444-től, hogy megosztottam ezt a képet, amin az látszik, hogy Orbán Viktor nagykanizsai országjárásán sokkal többen voltak, mint Magyar Péter hódmezővásárhelyi bigyókáján.

Tudom; szörnyű ember vagyok, amiért az igazság bemutatásával megint veszélyeztetem a rendszerkormányváltást,
ráadásul régen, amikor még fiatal voltam és kellett a pénz, Magyar Péter fiaihoz hasonlóan balettoztam is.

(Persze ők jól tették, meg férfiasan csinálták, én viszont sz@rul, meg tütüben illegettem magam, mint valami mocskos b…)

A Telex és a 444 kiváló, és szélsőségesen független, minden oldaltól egyenlő távolságot tartó újságírói, akik között egészen biztosan nincsenek külföldi országokkal együttműködő, idegen ügynökök teljes joggal mérgesek rám, megértem a haragjukat.

Ígérem többet nem fordul elő.

Nem tudom, mi történt velem, egyszerűen csak kicsúszott belőlem, mint tiszás politikusból a Slava Ukraini.

Sajnálom.

Bár a Tiszának becézgetett ukrán ügynökpárt megint odaküldte felhergelt, ordenáré híveit, esélyük sem volt a Fidesz nyugodt erejével szemben. Köszönjük, NagykanizsaKöszönjük, Zala vármegyeMi vagyunk a…

Az év legfontosabb európai választása lesz a magyar | Mindig péntek

Csatlakozz hozzánk egy különleges beszélgetésre, ahol Bogár László, közgazdász, publicista és Tóth Máté, ügyvéd, energetikai szakjogász és Lakó Anna, a Fidelitas külügyi igazgatója osztja meg…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média