“Aztán ott van a gazdaság. Szembetűnő volt az a kapkodás, amely az elhíresült 600 oldalas dokumentum megjelenését követte. (..)

A Tisza Párton belül is folyamatosak voltak a találgatások, hogy mi a helyzet ebben a kérdésben, azonban abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy tartalmilag egyezik azokkal a gondolatokkal, amelyeket a párt gazdasági területétől már korábban is hallottunk.

Ilyen volt például a többkulcsos adó, a vagyonadó vagy a cégek adójának megemelése.

A konkrét dokumentum készítésében – mint minden más dokumentum esetében – sok neves közgazdász és szakértő vett részt, és mindenki a saját területéről tett hozzá gondolatokat.”

A kiugrott tiszás vezető mondta.
Nem én, nem a jobbos sajtó, nem egy fideszes politikus.
Hanem egy tiszás vezető.
Van még kérdés?

A tiszások szerint a rezsicsökkentés blöff, humbug, amit ha rajtuk múlna, azonnal eltörölnének.
Szerintünk viszont óriási segítség minden magyar embernek.

Volt tiszás ismerte be, hogy valós a párt brutális megszorításokról szóló terve!

Brüsszel radikális klímanormái szétverik az európai ipart

Múlt héten hagyta ott a Tisza pártot az egyik szakpolitikai vezetője
KITÁLALT:
1️⃣ MAGYAR PÉTER LEKEZELŐ ÉS AGRESSZÍV
2️⃣ A JELÖLTÁLLÍTÁS IS SZÍNJÁTÉK VOLT
3️⃣ VALÓDI A KISZIVÁRGOTT MEGSZORÍTÓCSOMAG
4️⃣…

Hazudós Szimon Renáta. Az interjúból is látszik, hogy minden szava hihető és őszinte

Van egy olyan érzésem, hogy a magát független objektívnek álcázó médiában megjelenő cikkeket a Tisza stáb írja vagy legalábbis hagyja jóvá, ideértve a megjelenés időpontját is, hogy a Diákhitel…

Ha ők jönnek, biztosan lesz gázáremelés!

Ne legyenek illúzióink, a davosi elit, “nem lesz semmid, de boldog leszel” jelmondatát az egész nyugati világ vagy legalábbis az EU magáévá tette. A brüsszeli -…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média