Fura ez, mert azt hiszem utoljára Rossi mestert üldöztem hasonlóan kitartóan abból a célból, hogy kikönyörögjek egy szelfit tőle.

Ez nyilván szubjektív, de Rossinál és Feczkó Tamásnál éreztem, érzem azt, hogy tudja fantáziálni a játékosokat, hogy szereti őket, hogy nem korbáccsal, hanem dicsérettel és jó szóval motiválja őket.

És közben a szurkolókat, a kanyart is tiszteli, elfogadja, sőt talán kedveli is.
Mindketten tudják, hogy szurkoló szurkoló nélkül nincs foci,
hogy a stadion nem színház,
hogy a meccsen a csendes többség nem lesz 12. játékos.

Ott a hangos kisebbség fogja beűzni, bekönyörögni, betuszmákolni, begyömöszölni a mindent eldöntő utolsó perces gólt.

(Bár Kispesten szerintem a kapu mögött jelenleg többen vannak, mint oldalt, de talán értitek miről beszélek.)

Száz szónak is egy a vége, köszi a fotót mester!
Hajrá Feczkó Tamás,
Csak A Kispest!❤️