Jó kis nap volt ez.
Tökéletes nap.
Aki nem állt még színpadon, az nem tudhatja, de a közönség hihetetlen energiát tud átadni a színpadon állónak. Most is ezt történt.
A taps, a biztatás, a szeretet erőt, hitet ad.
Feltölt.

Látod magad előtt a rengeteg, csillogó szemű embert, akik győzni akarnak, és akik győzni is fognak.

Igaziak, nem amolyan tíz ismerőssel rendelkező kamuprofilok, trollok, akiket a Kycsy bandája gyártott le és vezényel minden nap ide, és akiket nem győzök törölni, tiltani,
hanem hús-vér emberek.

Emberek, akiket nap, mint nap gúnyol a liberális éttermiség,
akikről a külföldről fizetett ügynökök hetente ötször megírják,
hogy buták,
műveletlenek,
agymosottak,
fogalmuk sincs a világról, a divatos, progresszív dolgokról,
nincs internetük,
nem olvasnak könyveket,
nem járnak a Katonába meg különböző szobaszínházakba,
(ahol a remek színészek az elfogadásról, a csodálatos ukránokról, a sokdiplomás, jólelkű menekültekről, és a pörköltszaftos trikóban asszonytverő, Orbánista magyarokról adnak elő kiválóbbnál kiválóbb színdarabokat)
és még a Telexre sem fizettek elő.

Ott volt ez sok ember, akiket a szeretet és az elfogadás nevében évtizedek óta mocskol, gyaláz, és gúnyol a balos sajtó, de nem törnek meg, hisznek, bíznak, harcolnak, és erőt adnak nekünk.
Aztán még az esti meccs is belefért a Bozsikban, ahol meg én biztattam a csapatot.
Nyertek is.
Három-nullára.
Tökéletes nap.
Hajrá harcosok, Csak A Kispest!