A BRICS sokkal inkább a vezető nem nyugati gazdasági hatalmak összefogásának tűnik, mondhatni egyfajta nem nyugati G7-nek, amely éppen ezért a jövőben konkrétabb kezdeményezésekben ölthet majd testet.
Joe Biden búcsúajándéka
A leköszönő demokrata elnök ugyanis a legmagasabb polgári kitüntetését adományozta Soros Györgynek.
Szép kis gesztus.
Biztos megérdemelte Soros.
Elvégre mindennel egyetértett, amivel a demokraták.
A háborúval.
A bevándorlással.
A genderpropagandával.
Sőt!
Nemcsak egyetértett vele, hanem támogatta is ezeket.
De bízzunk benne, hogy egy jó időre ez az aranyos kis kitüntetés lesz az öreg Gyuri bácsi legnagyobb öröme.