Akkor rögzítsük! Ha egy ember bőrszínét megváltoztatják, az úgymond rasszista támadás.
Legalábbis a Telex szerint.
Jó tudni, azonban az mégis roppant
érdekes, hogy a Disney, vagy a Netflix és egyéb platformok bőrszín-átfestése esetében nem szoktak rasszista támadást kiáltani.
Ha fehérről feketére, vagy barnára festik át különböző történelmi szereplők bőrét, az valamilyen furcsa okból náluk nem probléma.

Hahó libsik.☝️
Ti elvileg "szakértők" vagytok.
Ha a fél órás megszokott útidőt Budapesten 2óra alatt teszem meg, akkor az már dugó?
Még jó, hogy a főpolgi az Alpokban bicajozik, így nem látja

A ma véget érő Sziget fesztiválról a 3500ft-os lángossal jóllakott, hazatérő klaviatúra vitézek vajon holnaptól ismét győzködnek majd a nyomorról?

Ez olyan mentegetés most, mint amikor az amerikai elnökjelölti vitán megkérdezik a feleket, hogy szívtak-e már füvet, és ugyebár mégsem hazudhatják azt, hogy soha, szóval elmondják, hogy igen, még…

Én amúgy mindig 30 felé közelítő, szingli, gyermektelen, fesztiválokon ekiző “független” lányokat szoktam megkérdezni az életről, meg arról, hogy jól mennek-e a dolgok Magyarországon. Hiszen ők tudják…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média