Fico merénylője mögött akár egy idegen érdekcsoport is állhat - úgyhogy nyomoznak a szlovák hatóságok. Munkában a háborúpárti lobbi???

Korábban kell felkelnie annak, aki át akarja verni a magyarokat.

Hiába áll elénk a teljes baloldal, Brüsszel és Soros György egész hadserege, együtt a legvastagabb falon is át fogunk menni, és újra…

A hamarosan kezdődő magyar EU elnökség előkészítéseként találkoztam ma Ivan Kondov bolgár miniszterhelyettessel, akivel a Schengeni övezet bővítéséről egyeztettünk.

Hol fognak sajtótájékoztatót tartani a magyar miniszterek, akik a magyar EU elnökség alatt tanácsüléseket elnökölnek?

Zajlik a felkészülés az EU elnökségre, ma arról egyeztettem a Tanács…

🙌 Akkor sem, ha épp az érzéseid nem ezt mondják.
🙌 Akkor sem, ha betegséggel küzdesz.
🙌 Akkor sem, ha hosszú évek óta gyermekre vársz.

Fontos vagy Istennek, és számon tart téged!

Az elmúlt 7️⃣5️⃣ év bebizonyította azt, hogy a magyar-kínai kapcsolat mindkét ország számára előnyös. Például több ezer új munkahelyet teremt.

Gong Tao kínai nagykövettel az előttünk álló időszak…

Már jó pár könyvbemutatón túl vagyunk a Huszárvágással határon innen és túl. Ha csak egy dolgot kellene kiemelni, ami miatt megéri újra és újra útra kelni, az nem más, mint az előadásokat követő…

🤝🇧🇪 Köszönöm belga partnereimnek, Petra De Sutter miniszternek és Mathieu Michel államtitkárnak a távközlési terület hatékony képviseletét a belga elnökség során.

Jelentős előrelépéseket tettünk a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média