Bulgakov írja A Mester és Margaritában, hogy “a gyávaság a legrútabb bűn”. Mivel a legtöbben gyávák vagyunk, előszeretettel köpködünk, pellengérezünk vagy kövezünk halálra gyűlöletünkkel olyasvalakiket, akik NEM azok… Sőt: minél gyávábbak vagyunk, annál jobban gyűlöljük a bátrakat…
Semmi sem kenegeti jobban a gyávák máját, mint ha egy bátor elhull a csatában….

Azon kevesek, akik nem gyávák, egész életükben küzdenek azért, hogy ne is legyenek azok… Ez a küzdelem kockázattal jár, 8000 es csúcsok hódítása sherpák és extra oxygén nélkül, az egyik legnagyobb kockázat, amit ember vállalhat… Én nem vállalnám, akár magányos cédrus vagyok, akár vár reám szerető feleségem s kis gyermekem… De én én vagyok, Szilárd pedig Szilárd… Tulajdonképp azt is mondhatnám, hogy klasszisokkal gyávább vagyok, mint ő…
De halála, felemelő halála (akárcsak 10 éve Zsolté) sokakkal ellentétben inspirál, erőt ad; arra késztet, hogy ha az életben valaha megbicsaklanék, mert a gyávaság démonja suttogna mézédes szavakat a fülembe, egy bátor, küzdő, madáchi HŐS lebegjen a szemem előtt…
Szilárd és Zsolt is madáchi hős, talpig férfiak, fehér hollók, olyanok, akik által a világ többé és jobbá válhat, akikre szükségünk van…

És senki ne jöjjön azzal, hogy fog a kisgyermeke felnőni… Elmondom: szerető édesanyjával s oroszlánszívű édesapja inspiráló emlékével csodálatos tini, majd bátor, s küzdő férfi válik belőle! Így…
Köszönjük Zsolt és Szilárd, hogy VAGYTOK! ❤️

Forrás:Szabó Balázs.