Most, hogy Munkácson a Turul-emlékművet hirtelen ukrán állami jelképre cserélik, érdemes megnézni, hogy a jelenleg uralkodó nép mikor és hogyan került Kárpátaljára, vagy ahogy a trianoni békediktátum előtt hívták ezt a területet, Magyarország hegyvidéki részére?
A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914 című kötet – az 1910-es népszámlálás adatai és az 1914-es közigazgatási állapot – szerint Munkács rendezett tanácsú város Bereg vármegyében 17.275 lakossal. Közülük 12.686 magyar, 3078 német és 1394 rutén. Vallási szempontból 3520 római katolikus, 4081 görögkatolikus és 7675 izraelita. Sehol egy ortodox ukrán.
De nézzük Bereg vármegyét, székhelye Beregszász: 206.403 lakosából 42,6% magyar, 8,5% német és 48,1% rutén. Vallás szerint 8,1% római katolikus, 54,0% görögkatolikus, 26,6% református és 10,7% izraelita. Ezek szerint az egész vármegyében ekkor nem volt egyetlenegy ukrán sem.
Talán a többi vármegyében. Máramaros vármegye, északi része jelenleg Ukrajnához, a déli Romániához tartozik, székhelye Máramarossziget volt. Az egész vármegye akkori állapotát tekintve 336.335 lakosából 10,5% magyar, 17,3% német, 24,5% román és 47,3% rutén. Vallásuk 6,3% római katolikus, 73,8% görögkatolikus, 2,25 református és 37,4% izraelita. Tehát Máramaros vármegyében sem éltek ukránok.
Érdemes tovább keresni, a következő vármegye Ugocsa, Nagyszőllős székhellyel. 91.755 lakosából 46,5% magyar, 5,0% német 10,6% román és 37,5% rutén. Vallásuk 8,9% római katolikus, 62,7% görögkatolikus, 15,3% református és 12,9% izraelita. Itt sem élt egyetlenegy pravoszláv ukrán sem.
A végére maradt Ung vármegye Ungvár székhellyel. 145.170 lakosából 27,7% magyar, 5,0% német, 24,2% szlovák és 42,1% rutén. Vallási szempontból 20,0% római katolikus, 58,3% görögkatolikus, 12,9% református és 8,5% izraelita. Bármennyire is kerestük, itt sem találtunk ukránt.
A négy vármegye eredményét nem nehéz összesíteni, 1910-ben a mai Kárpátalja területén egyetlenegy ukrán nemzetiségű lakos sem élt. Így újra a kezdő kérdésünknél vagyunk, mikor és hogyan kerültek ide ukránok?
Tegyünk előbb egy kis közigazgatási kitérőt. A Szovjetunió – a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége – döntése alapján nevezték területének egy részét Ukrajnának, ami az 1917-ben létrejött Ukrán Népköztársaság utódállama volt, Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság néven. Azután 1991-ben kikiáltotta függetlenségét egy sosemvolt ország, Ukrajna, többségében történelmileg Oroszországhoz tartozó területből. Persze ebbe beleértette a trianoni békediktátummal Csehszlovákiának adott, majd a párizsi békeszerződéssel a Szovjetuniónak juttatott, azon belül közigazgatásilag az Ukrán SZSZK-hoz csatolt Kárpátalját is.
Újra visszajutottunk az alapkérdéshez, mikor és hogyan kerültek a mai Kárpátaljára ukránok? Az 1921-es első csehszlovák népszámlálás alapján az akkor Podkarpatská Rusnak, vagy Rusínskonak nevezett területnek 604.593 lakosa volt, közülük 372.500 rutén (akkor már ruszinoknak is nevezték őket), akik között volt néhány ezer ukrán és orosz. Főként a szovjet kommunista diktatúra elől menekülő emigránsok. Ők voltak Kárpátalján az elsők, akiket követett 1945 után az új közigazgatás, a laktanyákba telepített katonák, a rendőrök, az elnyomó hatalom, majd családtagjaik.
Tehát akik ma ukrán állami jelképet tűznek ki Munkácson, azok a hódítók, a területrablók. Bármi szimpátiára a magyarság kétharmada részéről csak akkor számíthatnának, ha azt, amit maguknak szeretnének országuk többi részére, jó példát mutatva megadnak nekünk. Azaz visszaköltöznének a Kárpátokon túlra, ahonnan 1920-től kezdve beszivárogtak, majd 1945 után mint hódítók, beözönlöttek.