Kedveseim! Ti, akik most hörögtök a "Vármegye" és az "Ispán" történelmi szavaink újbóli bevezetésén.
Ugye akkoriban nem hisztiztetek, amikor még "Sztálin városba" kellett esetleg mennetek, vagy a "Lenin Kohászati Művekbe", hogy tárgyaljatok Galamb "elvtárssal" és a "Tanácselnök elvtárssal", esetleg a Szolnok megyei pártbizottsághoz, igyekeztetek, ahol Kovács "Kartárs" várt titeket, hogy egyeztessetek a "6. Ötéves tervről"? Akkor sem volt probléma , amikor a "Főtitkár elvtárs mondott beszédet", mert "Szorgos népünk győzni fog" és "Építi a szocialista hazát", "Harcoltatok az elnyomö Imperializmus és a kapitalista tőke ellen", aminek most oly nagyon szurkoltok és rajongtok.
Nem hisztiztetek, mert még a jelszó is az volt, hogy "Világ Proletárjai Egyesületek"! Hangotok sem volt, boldogan tapsikoltatok.
Ti már csak ilyenek vagytok!

Most, hogy 7 éves csúcson van a rubel, lassan elérünk oda, hogy a brüsszeli bürokraták már a fegyvereket is egyenesen Oroszországba küldik.

A szankciókkal megcsinálták. Az oroszok 100 milliárd dollár…

Izgalmas vitánk volt az ATV-ben, ahol elmondtam: a háború okozta gazdasági válsághelyzetben a kormányok két utat választhatnak, vagy az emberektől vonnak el pénzt (nyugdíjcsökkentés, fizetéscsökkentés…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média