Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye, amelyből alább részleteket fogunk közölni.

👉Számos alkalommal előfordul a mainstream médiumokban, hogy közéleti szereplők viselkedését, mentális állapotát elemzik televízión keresztül pszichológusok vagy éppen pszichiáterek. Ez utóbbi történt 2019 augusztusában, amikor Brian Stelter a CNN műsorvezetője megkérdezte Dr. Bandy X. Lee-t, hogy szerinte a hírmédiának hogyan kellene tudósítania Trump elnök "egyre kiszámíthatatlanabb viselkedéséről". Az amerikai pszichiáter Lee amellett tette le a garast, hogy a pszichiátereket nem szabadna megakadályozni abban, hogy megosszák a szakértelmüket. Sőt liberális orvosok egy könyvet is összeállítottak a volt elnökről, a kötetben huszonhét pszichiáter, pszichológus és más mentálhigiénés szakértő azzal érvelt, hogy Trump esetében az erkölcsi és polgári „figyelmeztetési kötelességük” az elnök mentális állapotáról a közvéleményt tájékoztatni.

Önmagában lehet vitatni az USA 45. elnökével kapcsolatos orvosi megállapításokat, ugyanakkor tényként kezelhetjük, hogy közszereplők, politikusok esetén gyakoriak az ilyen típusú szakmai elemzések.

Ennek nyomán talán nem meglepő, hogy Magyar Péternek az utóbbi időszakban tapasztalt viselkedése kapcsán felkértünk egy pszichiátert, aki igazságügyi szakértőként is tevékenykedik. Megkeresésünk alapján a vizsgálat elkészült, a psychogén tényezők kapcsán - nem fizikai jelenlét mellett - elvégzett projektív tesztek, a speciális Rorschah és a Szondi tesztek az alábbi generális megállapításokat tartalmazták.

️A vizsgált személy esetében mindenek előtt ami feltűnő, az enyhe szorongásos, finom kényszeres tendenciák folyamatos jelenléte. Fokozott megkapaszkodás jellemzi társas kapcsolatait, határozott örömszerzési késztetéssel, amely kapcsán szorongásra hajlamos szenzitizálódott személyiség képe bontakozik ki.

️Általános alkalmazkodási képessége rideg, nehézkes, egyfajta merevséget mutat. Az én-határok elmosódnak, nem igénye a logikai ellentmondás-mentesség. A külvilág értelmezése erősen szubjektivizált, egyfajta sajátos "álomvilágban mozog". Érzelmileg bizonytalan, labilis, fokozatos szorongásos jellemzőket mutat a személyisége, melyek reaktiv és szituatív jellegűek.

️Önértékelésben, önérvényesítésben bizonytalan, a vizsgált személy esetében összességében jellegzetes neurotikus személyiségszerveződés írható le.
Forrás:Tűzfal csoport.

Trump elnök úr a Zelenszkij elnök úrral történt mai találkozóján a kommunikációs csatornák helyreállítására és a béke fontosságára hívta fel a figyelmet az orosz—ukrán háború kapcsán. Pont úgy, ahogy…

Az amerikai dollármédia 444 utolsó 7 cikke vagy több Orbán Balázst ekézi a semmiért.

NAGYON KI AKARJÁTOK LŐNI UGYE?

Szánalmas csicskák vagytok a gazdi most biztos nagyon büszke rátok mocskos…

Értjük, hogy a globalista pénzhatalom az alkalmazottain keresztül is érvényesíti az érdekeit, de akkor miért problèma kimondani, hogy a Tisza- párt EP képviselői, nem a magyarok érdekeit szolgálják…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média