Régóta mondom.

A FIDESZ MEGINT NEKIMEGY AZ ORVOSBÁRÓKNAK?

Takács P. eü-i államtitkár:
Sokszor volt, hogy 10-12 hetet, három hónapot kell egy egyszerű hasi ultrahangra várni. Ezt egyébként jellemzően ellenzéki önkormányzatok által fenntartott szakrendelőkben lehet tapasztalni. 2,5-3x különbség van! Ők azt mondják, hogy az állam ne ad hozzá elég forrást! Amikor meg megnéztük, azt láttuk, hogy 60-70%-át használják ki az állami keretnek! Itt sokkal inkább sejthető valami tudatos akció, hogy a lakosságban azt az érzetet keltsék, hogy nem férnek hozzá az ellátáshoz. Mindig vannak olyan orvosok, akik tudatosan élnek vissza azzal, hogy pl. adott esetben a beteg nem tájékozódik, hogy ugyanazon ellátás máshol mennyi idő alatt elérhető, vagy akará abban a kórházban és ezt az orvos kihasználva kiad egy időpontot, hogy 2139-ig kell várni, de itt van rögtön a magánklinika száma, ahol a jövőhónapban meg tudom operálni. Na most ez én tűzzel vassal írtani fogom! Üzenem a kedves orvosbáró kollégáknak, hogy nincsenek biztonságban!
(Takács Péter eü államtitkár)

A képmutatás.
Amikor bort iszik, vizet prédikál.
Ez baj.
A mi közösségünk azért erős, mert amiről beszélünk azt is úgyis gondoljuk, sőt úgyis cselekszünk.
Úgy élünk.
A hamisság nem fér bele. Nálunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média