Egy kis vallomás.
Nem tudom, hogy mindenki számára ismert-e, de az "Apa mondta blog" egyszemélyes üzemletetőjeként valójában én "csak" egy 48 éves, háromgyermekes családapa vagyok, aki normál körülmények között egy kisvállalkozó (inkább mikro). Ezek tükrében bátran mondhatom, hogy valóban a saját bőrömön érzem a mindennapokat, a kormányzati intézkedéseket, építőipari történéseket és az adópolitikát is. Tudjátok, hogy én honnan veszem észre azt, hogy az emberek többségének valóban jobban megy a sora, (azon kívül, hogy hónapokra előre be vagyunk táblázva megbízásokkal)? Abból, hogy a vállalkozásomhoz szükséges üzletek, (mint festék, épületgépészet, burkolóanyag, villamossági kereskedés...stb), a sokévi trendekkel ellentétben idén már nem akaróznak az ünnepek előtt nyitva lenni. Néhány éve még december 24-én, sőt a két ünnep között is mehettünk hozzájuk bármikor anyagért, alig várták, hogy az évvégi rohamot kihasználva egy kis, extra bevételre tegyenek szert.
Ezzel szemben idén szinte minden második partnerünk (nem multik, hanem kis, többségében családi vállalkozások), már napokkal ezelőtt bezártak és csak január első, (rosszabb esetben második) hetében nyitnak ki újra.
De a pontot az "I"-re ma az tette fel igazán, hogy az egyébként híresen pénzhajhász ember hírében álló helyi lángosos, (ahol gyakran reggelizni szoktam) is közölte (amikor felhívtam, hogy miért nincs nyitva?), hogy ne haragudjak, de ő ebben az évben már megkereste a szokásos évi forgalmának a másfélszeresét és alig győzte egész évben az emberek rohamát. Úgyhogy, bár sajnálja, de ő bizony ki nem nyit január közepéig ezért keressek addig másik reggelizőhelyet magamnak és BÚÉK meg minden. Tehát ez számomra, mint egyszerű, hétköznapi de ugyanakkor igyekvő melósnak elég bizonyíték arra, hogy 2010-hez képest igenis érezhetően javult a többségünk anyagi helyzete.

🟠Már a baloldal egyik háttéremberének számító Závecz Tibor sem meri azt állítani a nyilvánosságban, hogy a baloldal vezet. A Závecz Research legfrissebb kutatásában döntetlen helyzetet vizionál.…

„Már látom a 24.hu címoldalán, hogy Karácsony kiütötte Pintér Sándort. Hát, persze. Én meg Mike Tysont a dolgozószoba mélyéből!” – oltotta szénné Karácsony Gergelyt Tarlóst István.

Valamit szögezzünk le:
A hálózat véleményét artikuláló médiumok semmit sem tesznek, mondanak, kérdeznek véletlenül. A feladatuk a közvélemény alakítása mellett a saját szavazóbázis felkészítése a…

Sziasztok!
Nem tudjátok Hadházy meg Szél Detti, feltárt már valamit a fővárosi ingatlan botrányból?
Hol vagytok jó madarak? Hol az Európai ügyészség?
Teljesen össze vagyok zavarodva most!
Vagy Detti…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média