PATRIÓTÁK - AZ EP PATRIÓTA KÉPVISELŐCSOPORTJÁNAK 3 NAPOS BUDAPESTI RENDEZVÉNYE. Megnyitó beszédet mondott Kövér László, az indító beszédeket Gál Kinga, a Patrióták képviselőcsoport alelnöke, levezető elnök és Jordan Bardella tartotta, aki az EP Patrióta frakció vezetője, a francia Nemzeti Tömörülés párt elnöke. Mindhárom beszéd döbbenetes erejű volt.
Kövér László beszédét a megjegyzések között megosztottam, nagyon megéri elolvasni!
Megtiszteltetés, hogy a kiemelten fontos rendezvényre jómagam is meghívást kaptam, mint a brüsszeli Régiók Bizottsága konzervatív frakciójának alelnöke.
Minden programpont nagyon fontos volt, de talán ezek közül is kiemelkedett a migrációról elfogadott nyilatkozat, amely a józan ész talaján áll ki határozottan az illegális migráció sokkal szigorúbb kezeléséért, éles kontrasztot állítva a "hivatalos Brüsszel" által nem is olyan régen áterőltetett, működésképtelen, az illegális migrációt és a migráns-elosztást célzó döntésével szemben (amit már a tagállamok is egyre határozottabban elutasítanak).
At 1.képet én készítettem, a másodikat a delmagyar.hu-ról, a harmadikat pedig az origo.hu-ról másoltam (a második képen én is ott ülök, középen, a negyedik sorban).

Menczer Tamás és Magyar Péter egymásnak estek; egyelőre még csak (főleg) verbálisan. Emberére talált az agresszív kismalac, vagy ebből is jól jön ki, ma szektahívők továbbra is rajonganak érte?
Joe…

Fényjáték a Szent István Bazilikánál!
Csodálatos az adventi vásár, mozdulni alig lehet! Kommentben képek!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média