STRASBOURG, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÜLÉSTERME, 2024. márc. 27..
Harmadik napja vagyok Strasbourgban, az Európa Tanács önkormányzati kongresszusának ülésszakán. Mozgalmas az élet: hétfőn egy csatát kellett megvívnunk az ukránok ellenünk intézett támadása miatt (Orbán Viktor diktátor, Putyin barátja, Ukrajna ellensége, és konkrétan én, Magyar Anna, hogyan nézek szembe az elesett ukrán katonák gyermekeivel, meg ilyesmik). Edzettek vagyunk, álltuk a sarat, nem hagytuk magunkat, jól megválaszoltuk, Karácsony Ádámmal egymásnak adva a szót!
Kedden az egyik kollégánk, Cecília Friderics polgármester asszony szerepelt kiválóan a Monitoring bizottságban, én pedig az Aktuális ügyek bizottságában arattam sikert a gondosóra-programunk ismertetésével, követendő jó gyakorlatként bemutatva ezt az innovatív, emberközpontú megoldást. A plenáris ülésen megint Karácsony Ádám remekelt a háború témájával, kiegyensúlyozva a mondanivalót a humanitárius segítségről és a militáns hangulat veszélyeiről, hangsúlyozva, hogy az első naptól kezdve a béke oldalán állunk. A kongresszus 30 éve jött létre, most ennek megünneplése folyik. Erről is teszek ide képet. Nagykövet úr meghívására munkaebéden vettünk részt a nagykövetségen, és igen élénk eszmecserét folytattunk. Ott is készült kép. Még holnap is folytatódnak az ülések, aztán irány haza! Húsvétra haza kell érni!

KÉP A KÉPBEN, KAPCSOLÓDÓ ÜZENETEK.
Hosszabb szünet után jelentkezem ismét. Volt egy balesetem, amiből teljesen felépültem, így már jut időm nemcsak ellátni a feladataimat a Régiók Bizottságában, hanem…

240 éve ezen a napon született Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, a tibetológia alapítója, aki megalkotta az első tibeti-angol szótárt és elsőként ismertette a nyugati világgal a tibeti nyelvtant…

Magyar Péter legendájának uszkve 20 perce maradt.

️ aki ezek után kitart mellette, azt pontosan tudjuk, hol helyezzük el: a ️olsi, ️ntalmazó, hatalomért mindent megtevő kategóriában.

️ 2024-ben ott tartunk, hogy a családon belüli €rősz️kot a felkent, progresszív balosok röhögő fejekkel reagálják le. pontosan úgy, ahogy az általuk ️ánt️lmazóknak nevezettek tennék.
️ nem felejtünk.

5000 fő feletti településeken CSOK Plusz néven új, kamattámogatott hitelkonstrukciót vezetünk be.

Megemeljük az elérhető összegeket. A hitel a gyerekszám függvényében 15, 30, illetve 50 millió forint…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média