Én voltam a "postás".

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke a Visegrádon megrendezett, sikeres elnökségi ülés emlékére emlékérmet készíttetett két magas rangú tárgyalópartnerének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusa két kamarája elnökeinek.

Harald Sonderegger, a Helyi Önkormányzatok Kamarájának elnöke és Bernd Vöhringer, a Regionális Önkormányzatok Kamarájának elnöke Magyar Annától, a Kongresszus tagjátol vette át Strasbourgban, a Kongresszus október 25-28-án megtartott plenáris ülésén az érmeket.

Ennek során mindkét politikus kiemelte, hogy a szakmai feladatok sikeres elvégzésén túlmenően is nagyon jó élményekkel és benyomásokkal távozott a rendezvényről.

Mindketten kifejezték, hogy személyesen megtapasztalni a magyarországi helyzetet egészen más, mint a sajtóból tájékozódni.

Összevont poszt

Márki-Zay Péter felvételen állítja, hogy a migráció nem létezik, és hogy az illegális bevándorlók soha nem bántottak senkit. Az elmúlt évek terrortámadásai után ilyet…

Márki-Zay már jól megtanulta a baloldali mantrát: szerinte a migráció nem létezik és a "békés" bevándorlók" soha nem bántottak senkit. Szerencse, hogy erről felvétel is van!
Nem mondom, az elmúlt évek…

Botrány! Kivéreztetés! Lehet kiabálni! (+hasznos infók liberálisoknak)
👉Mi közben bemutatjuk a valóságot, ha nem gond :)

Orbán “kivérezteti” Tatabányát!
A 2015-ben átadott (bizonyára “romokban" lévő)…

Transzneműekről szóló gyerekműsor nyert Emmy-díjat 🏳️‍⚧️

A First Day című, tizenkétéves transznemű lányról szóló műsor nyert a legjobb élőszereplős sorozat kategóriában a Nemzetközi Gyermek Emmy…

🕵️‍️ A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. nagymintás kutatást végzett feltérképezve a magyar vidék jelenlegi állapotát.

Ennek apropóján 2021. november 4-én konferenciát rendez a magyar vidék…

„A legnagyobb kihívás, hogy a magyar emberek elismerjenek bennünket” - hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka „A Magyar Honvédség küldetése a XXI.…

Tisztelet a Hősöknek!

Hagyomány szerint a katasztrófavédelem koszorúzással és főhajtással adózik mindazok előtt, akik hősi halálukkal megmentettek másokat, és akiknek a bajbajutottak élete drágább…

A légirendészeten dolgozó kollégáknak rendszeres képzésen kell részt venniük.

Ennek része a vízből mentés is.

Sorozatunk második részéből megtudhatjátok, hogyan zajlik egy ilyen mentés, és ennek során…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média