Ők jobban tudják, na
️
LAKHATÁSRÓL, MAGYAR SZEMMEL BRÜSSZELBEN.
A konzervatív frakció képviseletében, de magyar szempontokat is beleszőve mondhattam el álláspontunkat a Brüsszelben új lendületet kapott úgynevezett „megfizethető lakhatás” problémájáról. A dolog lényege, hogy a lakáshoz jutás nehézségeit az EU alapvetően bérlakások építésének ösztönzésével kívánja segíteni, ehhez (mint mindig) központi programokat népszerűsít. Európai perspektívából nézve erre szükség is van, mert sok országban olyanok a pénzügyi viszonyok, hogy a bérlés az egyetlen lakáshoz jutási esély egy fiatal pár számára – annyira drága a saját tulajdon megszerzésének lehetősége. Olaszország például egy sikeres építési programot működtet, ezt ki is emeltem a hozzászólásomban.
Hangsúlyosan szóltam viszont arról, hogy az egyes országok, sót akár egyes régiók is a helyi sajátosságaik alapján eltérő módszereket alkalmaznak, azaz a szubszidiaritás ezen a téren is alapvető fontosságú, ezt nem lehet központilag szabályozni. Fontos azonban, hogy a túlszabályozottság, pl. a túlerőltetett „zöld” követelmények ne nehezítsék és ne drágítsák a lakásépítést.
A mondandóm azon részére egyáltalán nem számítottak a képviselőtársak, amelyben a magyar példát méltattam: a saját lakás vagy ház megszerzéséhez nyújtott állami támogatásos, kedvezményes kamatú lakáshitelt, amelynek révén megfizethető módon juthatnak saját tulajdonhoz a fiatalok, a családok, és amely a biztonságot, a stabilitást erősíti. Kiemeltem azt is, hogy a hitel visszafizetése még aktív korban véget ér, azaz a nyugdíjas korra már nincs a lakhatásra pénzügyi teher, ellentétben a lakásbérlési változattal. Kihangsúlyoztam azt is, hogy Magyarországon (Romániával együtt) a legmagasabb a saját ingatlanok aránya, meghaladja a 92%-ot, és erre büszkék lehetünk.
Csak én tértem ki az ellenőrizetlen migráció és az illegális lakásfoglalások hatására Európa-szerte, aminek kezelésére a migráció korrekt kezelése és a közbiztonság fokozása szükséges.
Minden témánál lényeges a különbség a konzervatív és a progresszív (liberális, balos) nézőpont között, mint most, a lakhatás kezelésénél is.
/posztok.hu


️
Teleki Béla kampányigazgatónk felhívása az alkotmány védelmére
Add tovább: KÉSZÜLJETEK!
Oszd meg Te is,…

️ 🤝 Az amerikai…
