NEKÜNK MA AZ ERASMUS A LEGFONTOSABB ITT BRÜSSZELBEN!
ECR egyeztetésen voltunk ma reggel, Őri Lászlóval (Baranya vármegye elnöke) és Robert Zemannal (Csehország) és további olasz és lengyel kollégákkal.
A SEDEC szakbizottság ülésén a sok fontos téma mellett délután az Erasmus+ 2028-2034-es időszakára vonatkozó előterjesztést is megvitatjuk. Éppen jókor: pont tegnap állt ki itt Brüsszelben a magyar diákok mellett Hankó Balázs miniszter úr, ma délután pedig itt a Régiók Bizottsága szakbizottsági ülésén mi is rá tudunk erősíteni. Nem fordulhat elő még egyszer az a szégyenletes dolog, amit évek óta tapasztalunk: a magyar egyetemistákat kizárták a programból. Aki esetleg nem ismeri a témát, azok számára jelzem, hogy az Erasmus egy diákcsere-program az EU-n belül, tehetséggondozás, tapasztalatszerzési lehetőség.
Miniszter úr tegnap azt is bejelentette, hogy az Erasmus+ részleteinek ügyében koalíció alakul, és a csehekkel, szlovákokkal és az olaszokkal már egy platformon vannak a magyarok. Mivel a téma felelőse itt a Régiók Bizottságában véletlenül egy olasz kolléga, bízom benne, hogy pozitív fogadtatása lesz a hozzászólásomnak. Az összefogás mindig jó alapot adhat az előrehaladásnak.
Mindenesetre addig is, amíg a "brüsszeli buborék" végre belátja, hogy nem lehet így bánni a magyar egyetemistákkal, Magyarország saját forrásból egy Pannónia programot indított a hiányzó Erasmus pótlására, ami még kedvezőbb is a diákoknak, mert nemcsak EU-s. hanem EU-n kívüli országokra is vonatkozik.

Leleplezte magát Lengyel László - kormányprogramot ír a csapatával

Ahogy arról az Index beszámolt, a lap birtokába került a Tisza Párt számára készült több száz oldalas gazdasági tervezet, amely egy…

️ Mi tudtuk eddig is, de most már az Európai Unió Bizottsága is megállapította, hogy a magyar és a szomszédságban élő emberek fizetik meg az árát az Ukrajnában dúló háborúnak! (Ld a térkép, forrása…

Aláírások ugyan vannak a Tisza párt ✍️kiszivárogtatott, brutális elvonásokat tartalmazó többszáz oldalas gazdasági tervezetén, de hogy pontosan kik a szerzők, az nincs rajta.
️Az ellenzéki párt…

Magyar Péter tanácsadója beismerte: valóban ők állnak a Tisza megszorító csomagja mögött. De még ez sem volt elég: ha rajtuk múlna, nemcsak a gatyánk menne rá a háborúra, hanem akár az életünk is. Ne…

Teljes jobboldali összefogásra van szükség, ha valóban vissza akarjuk foglalni Brüsszelt a globalista hálózat karmaiból. Magyarország élen jár ebben a küzdelemben, és Európa-szerte egyre többen…

Miért utazott Orbán Viktor MoszkvábaKérdezgetik a tiszások… Azért, hogy ne legyen energiaáremelkedés

Házasság vagy élettársi kapcsolat? #fidesz #orbanviktor #házasság #lmbtq
Házasság vagy élettársi kapcsolat? #fidesz #orbanviktor #házasság #lmbtq
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média