SZERDA, BOTRÁNYOS SZAVAZÁS - MINDEN FRAKCIÓ LESZAVAZTA AZ ILLEGÁLIS MIGRÁNSOKKAL FOGLALKOZÓ, MÓDOSÍTOTT INDÍTVÁNYT!
A téma az illegálisan az EU-ban tartózkodó migránsok "visszatérítése" volt, és rögtön az elején hatalmas csata volt arról, hogy a ballib szerint nem "illegálisak", hanem "irregulárisak", azaz legyen kicserélve az összes előfordulási helyen a szóhasználat.
A szocik vitték a prímet, és nem maradtak le a liberálisok és a zöldek sem: minden migránsnak emberi jogai vannak, oda mehetnek, ahova akarnak, nem szabad megszégyeníteni, mi az, hogy eleve bűnösként kezeljük, meg a többi szokásos abszurd, fafejű kijelentés. Jobboldalról pedig többször elhangzott, hogy eleve törvénysértéssel kezdik, amikor erővel átlépik a határt, és hogy végre képviselnünk kell a saját állampolgáraink érdekeit; biztonságukat, nem is sorolom, őrület volt.
Voltak tényszerű hozzászólások is. Most a frakciónkban úgy egyeztünk, hogy ezúttal nem én fogom elmondani századszorra is, hogy a külső határokat kell védeni, minden más csak pótcselekvés. Ezt most egy cseh kolléga mondta el, hogy demonstráljuk: nemcsak a magyarok "mániája" a határvédelem. Én azt vállaltam fel, hogy méltassam az olasz kezdeményezést, hogy az EU-n kívül, Albániában alakítsanak ki visszatérítési bázist.
(Ezzel zártam: Egy megbízható visszatérítési rendszer működtetése tulajdonképpen több, mint egy jogilag értékelhető eljárás; ez biztonsági kérdés is, és a jogállamiság alapja.)
Na de aztán a szavazások!!!
Több mint 100 módosító indítvány érkezett, a döntő többsége a ballibektől, minden, a józan ésszel egyező pontot igyekeztek kivetetni az eredeti anyagból, és hozták az őrületeiket a migránsok emberi jogairól, a józan ész alapján az eredeti anyagban lévő javaslatok kitörléséről, stb.
A képviselők józanabbik felének az volt a választóvonal, hogy kevés többséggel ugyan, de a bal-lib-zöldek megszavazták, hogy az illegális helyett irreguláris legyen mindenütt. Emiatt a végszavazásnál mind a néppárti, mind a konzervatív frakció, és még egy másik kis frakció is bejelentette, hogy nemmel szavaz.
Igen ám, de a szocik-liberálisok-zöldek is bejelentették, hogy nekik az egész anyag még a saját módosításaik többségének elfogadása után is vállalhatatlan, úgyhogy ők is nemmel szavaztak.
Soha még ilyen nem történt, és ez azt mutatja, hogy a Régiók Bizottságában is mind jobban érvényesülnek a bal-lib diktátumai, még akkor is, ha a néppárt és a konzervatív frakció azonos állásponton van.
Az indulatok viszont azt jelzik, hogy már elfogynak az érvek, csak a címkézés és a hiszti működik, kezd a normalitás összeomlani.
Ez az EU így már nem tud továbbhaladni.

Orbán Viktor: “A magyaroknak nem igaza van, hanem igazuk lesz.” Igazunk lett! Budapest a béke szigete lehet a világpolitikában is.

👉👉👉Karácsony Gergely tényleg hosszú évek óta folyamatosan az arcunkba hazudik?

️Karácsony 2019-ben még „zéró toleranciát” hirdetett a korrupcióval szemben – most viszont fővárosi cége, a Budapest…

Kiváló formában a nemzeti tábor: a budapesti béketárgyalás; majd most Zánkán gyűltek össze a patrióták, Harcosok Klubja Edzőtábor - második rész👊💪
Szerintetek ideges már Magyar Péter?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média