Az utóbbi hetekben számos, az oktatás terén változást követelő megmozdulás történt. Annak ellenére, hogy ezek szervezői kifejezetten kérték, hogy a politikai pártok tartsák távol magukat a rendezvényektől, a politikai ellenzék ezt semmibe vette. Hatalmi törekvéseiktől vezérelve, egymással vetélkedve „támogatták” személyes jelenlétükkel, felszólalásaikkal, internetes közösségi oldalakon közzétett bejegyzésekkel a megmozdulásokat.
Nem olvasom rendszeresen az ellenzéki politikusok posztjait, így csak nemrég lettem figyelmes egy helyi ellenzéki képviselő, történelem tanár publikációjára, melyet intézményvezetőként megfogalmazott köszönetnyilvánításomra reagálva tett közzé Facebook oldalán. Jómagam azoknak a kollégáknak mondtam köszönetet, akik az országban nem csatlakoztak a megmozdulásokhoz, nem sztrájkoltak, hanem az anyagi nehézségek ellenére felvették a munkát, mert tudták, tanítványaiknak szükségük van rájuk. Történelemszakos kollégám ezen élcelődve köszönetet mondott a tarpai jobbágynak, hogy útnak indultak Brezánba, a pesti ifjúságnak az 1848-as valamint a pesti egyetemistáknak az 1956-os forradalom kirobbantásáért, annak ellenére, hogy véleménye szerint „a többség nem volt velük”.

Nos, törtélem szakos ellenzéki kollégám két dolgot elfeledett:

1) A felsorolt esetekben a többség velük volt.

2) A felsorolást illett volna folytatni a 2006-os öszödi beszéd után kitört országos megmozdulásokkal, a 2006. október 23-i tüntetéssel és az aránytalan karhatalmi fellépéssel, valamint a pedagógus érdekképviseleti szervek 2004-től 2009-ig szervezett legalább kilenc tiltakozó megmozdulásával a közalkalmazotti bérek értékének megőrzéséért. Ezeken azt követelték, hogy a szociál-liberális kormány azonnal intézkedjen a dolgozói bérek vásárlóértékének megőrzéséről, a jogi és finanszírozási garanciák megteremtéséről. Tüntettek annak érdekében, hogy vonja vissza a kormány a közoktatási törvénynek a pedagógusokat sújtó előírásait. Demonstráltak a közoktatási törvény módosítása miatt, s követeltek valódi társadalmi egyeztetést, párbeszédet. A 12 pontból álló közös petícióban követelték, hogy szakmai és ne költséghatékonysági alapon szülessenek a közoktatást érintő döntések, készüljön megvalósíthatósági tanulmány az iskolákkal kapcsolatos döntés előtt, s történjen valódi egyeztetés az érdekvédelmi szervezetekkel. A demonstrálók az általuk törvénytelennek tekintett iskolabezárások azonnali leállítását is követelték. Tiltakoztak a pedagógusok kötelező óraszámának emelése ellen és az intézmény-összevonások következtében kialakult helyzet miatt. A tüntetők Hiller István MSZP-s szakminiszter lemondását követelték. A társszakszervezetekhez hasonlóan a PDSZ is petíciót adott át, amelyet Szüdi János közoktatási szakállamtitkár vett át. Ebben többek között követelték a közoktatásban dolgozók bérének legalább reálértéken való megőrzését 2009-ben, és középtávon az európai átlagos reálbér elérését. (Forrás: szakszervezetek.hu)

Történelem szakos kollégám, az MSZP önkormányzati képviselőjeként 2002 és 2010 között nem követelt kormányváltást, a rendszer megdöntését, valahogy elfelejtette megköszönni az öszdi beszéd kiszivárogtatóinak, a tiltakozó megmozdulásokon részvevő tömegeknek, a 2006. október 23-ai tüntetés résztvevőinek, a pedagógus érdekképviseleti szervei által szervezett megmozdulásokon demonstrálóknak ahogy ő fogalmazott „a bátorságot, mert nélkülük nem lenne magyar történelem. Nem lennénk a szabadságát mindennél fontosabbnak tartó nemzet. Nemzet sem lennék. Ők a saját küzdelmük kezdetén nemcsak a hatalommal álltak szemben, hanem a társadalom többsége sem értette őket. Ők voltak a kisebbség. Kevesen voltak és gyengének tűntek. A történelem azonban csodás dolog. A kevesekből sokak lettek, a gyengékből erősek. A hit tette őket erőssé és többséggé.”

Bízom abban, hogy történelem szakos kollégám a „Közelmúlt történelméről” szóló tételt az érettségire készülő tanítványai számára, politikai elfogultságát leküzdve, az objektivitást szem előtt tartva mielőbb kidolgozza!
Ehhez kívánok számára kellő önmérsékletet és jó munkát!