A Patrióták megjelenésével és Trump győzelmével új lendületet kaphat a konzervatív erők összefogása

„A baloldal nemzetközi szervezetrendszerének külső befolyásolási mechanizmusait meg kell ismernünk, és ezzel kell szembe állítanunk a Kereszténydemokrata Internacionálét, és a jobboldali hálózatosodást, melynek az Alapjogokért Központ is aktív részese” – mondta Németh Zsolt Tusnádfürdőn, ahol Központunk és a Kereszténydemokrata Intézet - CDI közös gondozásában megjelent Alejandro Peña Esclusa: Neomarxista Rt. választási csalássorozata című könyvét mutatták be.

Az eseményen a szerző hangsúlyozta, a neomarxisták mindent megtesznek azért, hogy lerombolják a keresztény értékeket, és megragadják a hatalmat. „Ezért relativizálják a hagyományos értékeket, és mossák össze a családot az LMBTQ-ideológiával, illetve folyamodnak választási csalásokhoz világszerte.”

Hova ez a nagy sietség, hiszen az idő nekik játszik?!

És ha az európai őslakosok drámai fogyása nem lenne elég, derék vezetőink gondoskodnak róla, hogy beszállítással felgyorsítsák a lakosságcserét.…

A néhai Berki a származása alapján büntetőfékezett? A Viszkis a hite alapján rabolt? Most Ábrahámnál mégis fontos, hogy cigány és keresztény.
Okádok tőletek, Puzsér-szekta!

A Századvég Alapítvány bemutatta:
A magyar és az európai választás tanulságai - kampányértékelés

Faragó Csaba, a Századvég külkapcsolati vezetője
Megadja Gábor, a Századvég eszmetörténésze,…

️Közép-európai fogolydilemma

#3 KözépPontban #podcast

Részletesen elemezzük:
Közép-Európa helye Európában és a világban
Kárpát-medencei gazdasági tér koncepciója
Fenntartható nemzetpolitika és a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média