Újra jelentkezünk Világfigyelő rovatunkkal:

️ A cionizmus kiemelkedő alakjai

„Ez a kötet a cionista eposz jobb megértésére törekvő zsidók és nem zsidók könyvespolcán egyaránt helyet követel magának” – véli az Alapjogokért Központ vezető kutatója, Jorge González-Gallarza, aki Rick Richman „And None Shall Make Them Afraid” című új könyvét szemlézte a European Conservative számára. Richman, aki a téma jeles szakértője, aprólékosan megvizsgálja a cionizmus történelmét és annak meghatározó vezetőit. A szerző korábban nem publikált bizonyítékokra támaszkodva nyolc olyan személyiség rövid életrajzát mutatja be, akik alapjaiban formálták Izrael népének történetét, a cionizmust alapító Theodor Herzltől korunk egyik legkiemelkedőbb diplomatájáig, Ron Dermerig.

Richman feltárja Theodor Herzl a cionizmus ideológiájának megalapításával kapcsolatos indítékait. A közhiedelemmel ellentétben Herzlt nem a Dreyfus-per, hanem Karl Lueger antiszemita bécsi polgármesterrel szembeni ellenállása vezérelte. Herzl célja egy olyan zsidó állam létrehozása volt, amely tükrözi az európai eszméket, ugyanakkor menedéket nyújt az üldözött zsidóknak.

A híres amerikai cionista, Louis Brandeis érdekérvényesítő tevékenysége, különösen Wilson elnök esetében, döntő szerepet játszott abban, hogy a britek által kiadott Balfour-nyilatkozat amerikai támogatásban részesüljön. Ez volt az első hivatalos dokumentum, mely „nemzeti otthont” ígért a zsidó nép számára.

Chaim Weizmann, a Cionista Világszervezet vezetője rövid időre harmóniát tudott teremteni zsidók és arabok között. Egy Fejszál szaúdi királlyal történt találkozás során ugyanis elérte, hogy az arabok elfogadják a Balfour-nyilatkozatot. A későbbiekben a cionizmussal szembeni növekvő arab ellenállás ellenére Weizmann kitartott ügye mellett.

Vladimir Jabotinsky, a Zsidó Légió és a Hagana milícia alapítója, az 1920-as és 1930-as évek palesztinai zsidó településeinek kiemelkedő alakja volt. 1937-ben felvázolta elképzelését a zsidó szuverenitásról a régióban, amely nem tartalmazta az arabok kiszorítását.

Golda Meir, a nyugati világ első női államfője, fiatalon is a cionista mozgalom egyik kulcsfigurája volt. Jelentős összegeket gyűjtött az ügy számára, és az 1938-as eviani konferenciát követően a zsidó önállóság mellett szállt síkra.

Ben Hecht amerikai drámaíró, aki egykor közömbös volt a zsidósággal szemben, az 1938-as kristályéjszaka után a cionizmus határozott támogatójává vált. Írásaiban a zsidó létre és a cionista eszme fontosságára hívta fel a figyelmet, és komoly szerepet játszott abban, hogy meggyőzte az Egyesült Államokat az európai zsidóság védelméről.

Abba Eban, Izrael ENSZ-küldötte az 1948-as függetlenségi háború idején, széles körben ismert volt nyelvi és diplomáciai képességeiről. Eredményes szakmai pályafutása ellenére politikai törekvései Izraelen belül már kevésbé voltak sikeresek.

Ron Dermer, aki Izrael washingtoni gazdasági attaséja, majd amerikai nagykövete lett, híres volt diplomáciai leleményességéről és arról, hogy kiállt az Egyesült Államok és Izrael közös értékei mellett. Fontos szerepet játszott Netanjahu miniszterelnök 2015-ös, az amerikai kongresszusban elmondott beszédének kidolgozásában az iráni atomprogram fenyegetésével kapcsolatban.

Richman könyve hangsúlyozza az izraeli történelem fontosságát, melyet a szabadság és a zsidó értékek narratívájaként értelmez. Bírálja a fiatalabb nemzedéket, akik közül sokan természetesnek veszik Izrael létezését, és eltávolodnak a nemzet vallási és cionista gyökereitől. Felhívja a figyelmet arra a tendenciára, hogy egyes zsidók az anticionizmusnak álcázott antiszemitizmus áldozatává válnak. Munkájának célja a zsidó történelem iránti elkötelezettség újraélesztése, azt hangsúlyozva, hogy az egyének cselekedetei alakították azt a múltban, és fogják a jövőben is. „Izrael számára a történelem soha nem ért véget - éppen csak most kezdődött el” – teszi hozzá González-Gallarza.