2006 - a megszorítások éve

A 2006-ban második kormányát megalakító Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal ma is szembe megy a választók elvárásaival, amikor a háborús eszkaláció oldalára áll.

️ 17 éve ezen a napon alakult meg Gyurcsány Ferenc második kormánya, majd az azóta megbukott kormányfő rá egy napra be is jelentette brutális megszorításokat tartalmazó csomagját, szemben minden korábbi ígéretével, és azzal, amit a becsapott magyar emberek vártak volna az ország akkori vezetésétől.

🕴️️ A 2010-es kormányváltás után ellenezték a rezsicsökkentést, utat nyitottak volna az illegális migrációnak, támadták a gyermekvédelmi intézkedéseket, most pedig a túlnyomó többség béke iránti vágya ellenében is háborús eszkalációt akarnak és – ahogy korábban már megtették – átadnák hazánk fegyver és lőszerkészletét az egyik harcoló félnek.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszelben megszavazták a migránsok kötelező betelepítését. Aki ellenszegül, fizetnie kell 22 ezer eurót minden visszautasított migráns után. Magyarország nem kér ebből!

👉Az ember megváltásra szoruló lény. A kérdés csak az, hogy mi hozza el számára a megváltást?

A hit? A filozófia? A politika? Vagy esetleg egy könyv?

A jobboldali erőknek valódi globális hálózattá kell válniuk, mert kizárólag így győzhetünk.
Ha ez sikerül, nem lesz, ami megállítson bennünket.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média