Igyekszem rászolgálni a bizalomra! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! 

Nem vállalja a guruló dollárok útját az átláthatóságra és a korrupciós gyanúra kényes baloldal.
👂🤐 Márki-Zay Péter többször elmondta, hogy “megörökölte” Karácsony Gergely stábját, programszervezőit és kampányszakértőit. Minden jel szerint a finanszírozási formát is készen kapta az előválasztáson javára visszalépő Karácsonytól, ám arról, hogy a Márki-Zay kampányával bőkezű Action for Democracy finanszírozta volna a főpolgármester 99 Mozgalmát is, síri csend honol. Hadházy Ákos korrupcióvadász még nem jelentett be ezügyben semmit.
Izgatottan várjuk a fejleményeket Magyarország legsúlyosabb beavatkozási kísérletében, ahol is kiderült, az amerikai szélsőbaloldal Soros Györggyel szövetkezve egyszerűen lefizette a magyarországi baloldalt.
Igyekszem rászolgálni a bizalomra! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! 
️ amikor dobrev (aki szintén tiltott, mint az ura) ‘56 szellemiségére hivatkozik, az olyan elegáns, mintha himmler unokája posztnáci pártból magasztalná a nácik által kivégzettek áldozatát.
A mai "Haladó nyugati" politika egy képben. :)
Indián nyár. A Balaton ősszel sokkal szabadabb. 
Kincs ez az idő, remélem sokan vagyunk ma a szabadban. Kellemes töltődést és békés vasárnapot kívánok, Barátaim!
️ÚJABB DÍJAT KAPOTT BERLINBEN A MENTŐSZOLGÁLAT
️
Az Angels Kezdeményezés Nemzetközi Szervezet berlini díjátadóján Angels Díjat nyújtott át az Országos Mentőszolgálatnak a stroke-esetek korszerű és…
🇬Liz Trusskönnyen Nagy-Britannia legrövidebb ideig hatalmon lévő miniszterelnökeként vonulhat be a történelemkönyvekbe. Az alig hat hete hivatalban lévő kormányfő kudarcot kudarcra halmoz, a…
Dobrev Klára legalább október 23-án maradjon csöndben!
Dobrev Klára,
👉aki, annak az Apró Antalnak az unokája, ki elárulta az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, részt vett a megtorlásban, majd az…
Ikertornyok
A 4827. liPsi sivítozás az olasz választások miatt
Még pár jelzőt kellett volna írni srácok, hátha nem esett le mindenkinek 