Magyarországról jöttem, avagy mi folyik Magyarországon?

👉 Nemcsak a mainstream baloldali sajtó által elterjesztett valótlan állításokkal találkoznak az amerikaiak!

Találkoznak azzal is, hogy van egy tudatos, jobboldali, nemzeti patrióta kormány Európa közepén, amely folyamatosan nyeri meg a választásokat, és sikereket ér el, nem csak politikai értelemben, hanem az ország szempontjából is - mondta el Farkas Vajk, nemzetközi igazgatónk a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország” című műsorában.

Nyomkeresők

A Madridban működő NATO Rögtönzött Robbanószerkezetek Elleni Tevékenység Kiválósági Központ és az MH Altiszti Akadémia együttműködésében Szentendrén rendezték meg a hadszíntéri helyszínelő…

A szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött brüsszeli reményeket, sőt kifejezetten kárt okoznak.

Nekünk egyetlen célunk van, hogy ezt ne hagyjuk!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média