💪🛡️ A nemzeti szuverenitás alapja az, hogy a határainkat képesek vagyunk megvédeni.

👋 A cselekvőképesség alapja pedig az, hogy mi, magyarok döntjük el, kit engedünk országunkba, és kit nem.

👮🚨 A határvadászok áldozatkészsége szavatolja hétköznapjaink biztonságát.

Köszönjük munkájukat, erőt, egészséget!

Baljóslatú ősz közeledik, ami soha nem látott kihívások elé fogja állítani az európai kormányokat, és próbára teszi cselekvőképességüket.

„Ellenzéket is váltottunk!” – mondta közel egy éve Márki-Zay Péter. Nos, ennyire sikerült:

Íme a teletext nagyágyúja, amint megpróbál legalább egy kérdést normálisan feltenni a kormányinfón!
SPOILER! Nem sikerült!

Mérő Vera szerint is kevés a nő Dobrev Klára árnyékkormányában

„Hát mit csináljunk, ennyire futotta” – írta közösségi oldalán a feminista jogvédő.

Már nem csak a hazai, de a külföldi közvélemény-kutatások kapcsán is hazudozik Pulai…

Mint ismert, múlt vasárnap három budapesti választókerületben tartottak időközi önkormányzati választást: kettőt Újbudán, egyet Zuglóban.

👉A baloldali terepnek számító fővárosban három önkormányzati…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média