Nyolc évnyi baloldali kormányzás érhet véget Svédországban

Szoros versenyben a jobboldali pártok kerültek többségbe a hétvégi Svédországi választások után, ami azt jelenti, hogy távozik az országot 8 éve irányító szocialista-zöld koalíció. Hangos, durva, személyeskedésektől sem mentes kampány után tehát kormányváltás jöhet Svédországban. A közbiztonság , a romló bűnözési statisztikák és – ezt kiváltó okként – Stockholm bevándorláspárti politikája volt a figyelem központjában. Ahogy élesedett az európai energetikai vállság, úgy jelent meg az energiabiztonság kérdése a választási harcban. Míg a jobboldal új atomerőművek építését a szorgalmazta, addig a baloldalon, elsősorban a Zöldpárt makacs ellenállása miatt, nem sikerült megegyezni egy közös nevezőben.

Korrupciós botrány is tarkította a választási látképet, a nyolc parlamenti párt közül ötről kiderült, hogy megkerülve a jogszabályokat és az átláthatóság feltételét, névtelen pénzadományokat fogadtak el. Jelenleg is eljárás folyik az ügyben. A fenti kirívó eset mellett további több, mint 2600 választásokkal kapcsolatos bűncselekményt jelentettek be április 1-je óta, melyek kapcsán a svéd hatóságok nyomoztak, vagy jelenleg is nyomoznak. Ennek ellenére az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választások tisztaságát felügyelő Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) – mely Magyarországra rekordszámú megfigyelővel érkezet a tavasszal – úgy vélte szükségtelen bármilyen monitorozást végezniük Svédországban.

Nem döglött meg a szomszéd tehene? Dögöljön meg a sajátunk! - akár ez is lehetne a baloldal mottója a tegnapi jogállamisági vita után.

Hiába láttam már elégszer, hogy egy magyar baloldali képviselő a…

A balliberálisoknál, (diplomás kommunisták) nagy hagyománya van annak a gondolatnak, hogy Magyarország "előrejutása" azon múlik, hogy mennyit áldozunk fel a magyarságunkból, és ennek folytatója…

Korábban sokan nem értették, hogy miért mennek szembe a baloldali pártok még a saját szavazóikkal is, például a bevándorlás vagy a szankciók ügyében. Márki-Zay azonban most lebuktatta saját magukat:…

Egy nő sütit szeretne csinálni. Az elkészített tésztát beleönti egy tepsibe, majd azt berakja a sütőbe.
A férfi megérkezik és 10 perc múlva kiveszi a sütőből a tepsit, és a konyha közepére dobja!
Nő:…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média