Sokan vártak erre: egyre olcsóbb a benzin piaci ára, az előrejelzések alapján további csökkenés várható!
🤝 A magyar jobboldal a fő motorja a nyugati konzervatív erők összefogásának.

Ez most a háború, az eredménytelen gazdasági szankciók, az energiaválság közepette a kiemelkedően fontos, hiszen valós és hatékony alternatívát kell felmutatni a baloldali progresszívokkal szemben – Kovács István ezzel a fő üzenettel érkezett ma a lengyelországi Karpaczba, az Economic Forumra. Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a „Future of Conservatism in Europe and the West” panelbeszélgetésen vett részt többek között olasz és spanyol szakértőkkel.
️
🤝🇭🇺 Az Alapjogokért Központ a budapesti CPAC Hungary megszervezésével is megmutatta: rajtunk nem múlik az együttműködés.
/posztok.hu



II. Erzsébet brit királynő kedden még megbízta a kormányalakítással az új brit miniszterelnököt, mára azonban már annyira megromlott az egészségügyi állapota, hogy a Buckingham-palota közleményben…




Sorra buknak meg a szankciópárti baloldali kormányok Európában. A magyarországi baloldal azonban ebből sem tanul, továbbra is támogatják a magas energiaárakat eredményező szankciókat. Nézzétek!
️