️A nyári olvasnivalók mellett a nyári pihenés végére is értem. Sikerült feltöltődnöm és erőt meríteni a rövidesen kezdődő őszi politikai szezonra.
Ma este irány a tihanyi Tranzit, ahová a Megafon…

️
Miért politikai jellegű hadjárat, amit az Európai Bizottság Magyarország ellen folytat most?
🤝 Az elmúlt 12 év tapasztalata szerint minden olyan esetben, amikor konkrét megfogható aggálya volt a Bizottságnak, akkor azt a magyar kormánnyal tárgyalásos úton sikeresen tudta rendezni. A magyar kormány minden alkalommal megtette a szükséges lépéseket, amikor ténylegesen bizonyítható és konkrét aggályról volt szó, ahogy ezt most is tette a kormány. Mindennek ellenére a Bizottság kritikái és ellenségeskedése továbbra is fennmaradt.
Ebből pedig az következik, hogy a jogállamisági problémakör valójában egy jogi köntösbe bújtatott politikai hadjárat Magyarország ellen, amit azért folytat az európai uniós szervek többsége, mert a magyar kormány önálló érdekérvényesítő, nemzeti alapú politikát képvisel, ami ellentétes Brüsszel politikai érdekeivel – fejtette ki Szikra Levente, elemzőnk a Hír TV „Napi aktuális” c. műsorában.
️A nyári olvasnivalók mellett a nyári pihenés végére is értem. Sikerült feltöltődnöm és erőt meríteni a rövidesen kezdődő őszi politikai szezonra.
Ma este irány a tihanyi Tranzit, ahová a Megafon…
Továbbra is csúcson a hazai foglalkoztatottság! Több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon!
Harmadik legmagasabb a Magyar gazdasági növekedés az Unióban! Libsik! Lássuk azokat a sikolyokat! 

Korunk hőse fergeteges partin vett részt. Biztosan nem felejti el egy darabig...
Melyik a segítség?