🤜🤛 Farage küzdelemre hív a nyugati civilizációt belülről fenyegető neomarxista erőkkel szemben

Nigel Farage brit politikus, a Brexit Párt alapítója, aki egykor európai parlamenti képviselőként a föderalista brüsszeli elit egyik legkérlelhetetlenebb ellenfele volt.

Farage beszéde elején arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidó-keresztény kultúra alapjain nyugvó társadalmaink a valaha volt legnagyobb fenyegetéssel szembesülnek napjainkban. Világossá tette: nem az egyébként szintén jelentős külső kihívásokról van szó, hanem arról a neomarxista kísérletről, amely szétzúzná a nyugati civilizáció összes fontos értékét, mindent, ami különlegessé tesz bennünket: „A legnagyobb fenyegetés, amivel szembenézünk, belülről jön: az az ötödik hadoszlop, amely megpróbálja lerombolni családi közösségeinket, zsidó-keresztény kultúránkat, alkotmányunkat, a történelmünket és büszkeségünket arra, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk.”

Rámutatott, hogy ebben a háborúban a legfontosabb harcmező az oktatás és a felsőoktatás, melyet meghódítva a baloldali erők átnevelik gyermekeinket. Nyugaton „az egyetemek a Marxizmus szószólóivá váltak”. Másik fontos hadszíntérként a médiát említette. Farage bemutatta, hogy a baloldali erők a tömegtájékoztatás csatornáit megszerezve miként próbálják manipulálni az embereket. Utóbbit a BLM mozgalomhoz kapcsolódó kifejezések és gondolkodásmód terjesztésével szemléltette, amely a harmónia helyett éppen az ellentéteket erősítette. Farage ezt követően kijelentette, hogy a küzdelemben a baloldali erőkkel szembeni nincs helye a megalkuvásnak és a megingásnak. A gyávaság, a „cancel culture”-tól való félelem vereséghez vezet.

A genderőrület kapcsán elmondta, hogy az ilyen gondolatok csak a globalista eliten belül népszerűek. „A csendes többség még mindig a mi oldalunkon áll, és velük együtt nyerhetünk. Történelmi tanulság, hogy az inga elmozdulhat egy irányba – jóval messzebbre, mint azt sokan szeretnék – de a végén visszalendül. És azt hiszem, már látszik a józan ész előretörése.” A jobboldal sikerei mindeközben rámutatnak arra, hogy az emberek „elkezdték megérteni és felfogni, hogy mi forog kockán, hogy annyi minden, amit vér és veríték árán építettek, vagy védtek meg, veszélyben van”.

Mindez ez reményt ad a nemzeti erők nemzetközi összefogásához, amit – az amerikai elnökválasztás és az európai parlamenti választás miatt Orbán Viktor által is meghatározó jelentőségűnek nevezett – 2024-es esztendőig a konzervatív erőknek meg kell valósítaniuk. Beszéde végén Farage kiemelte: nagyszerű látni, hogy a CPAC 2022 körbejárja a világot, aláhúzva ennek üzenetértékét.

Miért van egyre melegebb a városainkban? Mit tehetünk ellene? Holnapi videónkból kiderül!

️KÖLLŐ BABETT IS ÜZEN A BÁMÉSZKODÓKNAK
A színésznőnek van egy jó híre minden katasztrófaturistának: Augusztus 27-én a Városligeti Mentőnapon izgalmas mentési bemutatókat nézhetnek meg, illetve…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média