Egy Gyurcsány mind felett: év- és jövőértékelőt tartott a Gyurcsány-bőrbe bújt ellenzék színe-java

🤝 Az LMP frakcióvezetője szerint az ellenzéki összefogás halott, és az LMP-nek minden energiáját a debreceni, csúcstechnológiát képviselő akkumulátorgyártás megakadályozásába kell fektetnie. Egy olyan üzemet akar tehát megfúrni a magát zöldnek nevező párt, amit Németországban az ottani zöldek ünnepelnek és támogatnak.

️ Ha az LMP ebben a formában képzeli el a nemzeti érdek képviseletét a jövőben, akkor nagy bajban van Magyarország.

A szülési szabadságról Messiásként visszavárt Donáth Anna szombaton lelombozta a magasra srófolt várakozásokat a Momentum kissé nagyképűen “jövőértékelő” címmel rendezett összetartásán. Ugyan minden felszólaló a földig hajolt Donáth előtt, a Momentum csődgondnoka, a per pillanat éppen pártelnök Gelencsér Ferenc az égig magasztalta a párt EP-képviselőjét, Donáth egy színtelen-szagtalan, sótlan és ízetlen beszéddel örvendeztette meg hallgatóságát, melynek központi gondolata az volt, hogy mást kell végre csinálni, mint eddig, de közben sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország a nyugathoz tartozik, és Ukrajnát mindenben támogatni kell. Ezek eddig nem túl eredeti gondolatok, hallhatta már őket számtalanszor minden magyar. Ezek a retorikai készségek sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc szintjét nem érik el. Mondhatni több tűz szorult Dobrev Klárába, mint a teljes Momentumba összesen.

Apropó, Gyurcsány Ferenc. Az ellenzék karmestere is évet értékelt: “A magyarok most a legvédtelenebbek a rendszerváltás óta, mi pedig emiatt szemben állunk a mostani kormánnyal.”

️ Ahogyan megszokhattuk, egyetlen mondatban képes összesűrűsödni a gyurcsányizmus, “a hazudtunk reggel, éjjel, meg este” jelmondata. Az ő kormányzása idején ugyanis többször emelkedtek a rezsiköltségek, az adók, a megélhetés ára, miközben elvettek egy havi bért és egy havi nyugdíjat az emberektől. 2010 óta a nemzeti kormány azonban csökkentette az adókat, kiterjesztette a családtámogatasokat, radikálisan emelte a minimálbért, a gyest, a gyedet, otthonteremtési támogatást vezetett be, és a rezsicsökkentéssel az átlagfogyasztásig védi a magyar embereket, és gondoskodik az idősekről is, visszaadta azt a 13. havi nyugdíjat, amit Gyurcsány elvett.

Ha ez védtelenség, ahogy Gyurcsány fogalmazott, akkor “a kutyafáját neki”, mondhatná Gyurcsány.

De nem mondja, mert a gyurcsányizmus színpadán Gyurcsány Ferenc direktor csak Gyurcsány Ferenc karakterszínészt instruálhatja, akinek a szerepe nem más, mint Gyurcsány Ferenc.

Vasárnap is folytatódik a viharkárok felszámolása

Az egész hétvégén sok munkát jelentett a tűzoltóknak a viharkárok felszámolása. A leggyakrabban kidőlt fákhoz riasztották az egységeket egyebek közt…

Hétfőn este debütál a Válaszkeresők, a 777 új podcastje, amelyben Kozma-Vízkeleti Dániel párterapeuta, klinikai szakpszichológus válaszol a ti kérdéseitekre. Az első adás témája a házasság előtti szex…

Feri a főni, a capo di tutti capi a baloldalon! Akkora alázást nyomott, hogy Donáth Anna azóta is zokog. Mielőtt a színpadra lépett, egyenként bemutatták és megtapsolták a többi balos pártból…

️ Feri, a baloldal “Jack Sparow”-ja büszkén mutogatta mai beszédében a zsákmányt.
🫵 A baloldal igazi vezére kifosztotta már az összes balos pártot, így nem kérdés, ki diktálja a tempót - már 20 éve -…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média